Brand 2023. augusztus 31

Ázsiát is meghódította a magyar közlekedés-biztonsági kampány

Újabb nemzetközi sikert ért el a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Lounge Group, méghozzá Ázsia egyik vezető kreatív fesztiválján, a Mad Stars awards-on. A szintén MMSZ tag Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-nek (Hungarian Motorsport and Green Mobility Development Agency) készített “Nem vagy egyedül az utakon!” közlekedésbiztonsági kampány elsősorban a balesetek számának radikális csökkenése érdekében indult, de célja volt a hazai közlekedésbiztonsági helyzet és közlekedési kultúra javítása is.

Magyarországon naponta sok közúti baleset történik. A legtöbbjük azonban könnyen elkerülhető lenne, ha jobban odafigyelnénk a környezetünkre, hiszen nem vagyunk egyedül az utakon. Ezért döntöttünk úgy, hogy a négy reklámfilm túlzó példákkal állítson ferde tükröt a magyar közlekedésben résztvevőknek, és hívja fel a figyelmüket a biztonságos közlekedésre. Olyan példákat hoztunk, amelyek a mindennapjaink szerves részeit képzik, mint például a túl hangos zenehallgatás, az autóban evés, a rollerek felelőtlen használata vagy éppen a vasúti átjáróknál való tétovázás.

Az elismerésen túl reméljük, hogy mindenki emlékezni fog a fő üzenetünkre: Nem vagy egyedül az utakon!

Továbbiak
A távközlési vállalat bruttó eredménye 3,5 százalékkal, az EBIDTA 4 százalékkal, a módosított nettó eredmény pedig 7,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.
Brand | 2026. május 13.
Egyre nagyobb arányban jelennek meg hamisított vagy rossz minőségű termékek az online piactereken – mutat rá egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatás.
Brand | 2026. január 21.