Brand 2026. szeptember 22

Az Adidas úgy búcsúzik a német válogatottól, ahogy senki

77 év és négy világbajnoki aranyérem után zárul le a sporttörténet egyik legmeghatározóbb szponzori partnersége. A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) és az Adidas 2026 végén elengedi egymás kezét, hogy helyet adjon az amerikai sportszeróriásnak, a Nike-nak. A német márka nem távozik csendben: egy nagyszabású, szimbolikus búcsúkollekcióval rukkolnak elő, és még ezt is beharangozzák egy nosztalgiára és storytellingre építő reklámkampánnyal, amit szokásosan a márka reklámügynöksége a Jung von Matt készített Instagramra.

Amikor 2024 tavaszán a DFB bejelentette, hogy 2027-től a Nike váltja a hazai nemzeti büszkeségnek számító Adidast, a bejelentés valóságos kultúrsokkot és politikai vitahullámot indított el Németországban. Robert Habeck gazdasági miniszter a hazaszeretet hiányát rótta fel a DFB-nek, a szurkolók pedig az identitásvesztéstől tartottak. A számok azonban makacs dolgok: a gazdasági kihívásokkal küzdő szövetség nem tudott nemet mondani az amerikaiaknak, ugyanis a Nike mintegy 100 millió eurós ajánlatot adott, és ezzel megduplázták az Adidas 50 milliós megállapodását. Bjørn Gulden, az Adidas vezérigazgatója világossá tette: nem szállnak be egy racionálisan (értsd pénzügyileg) nem indokolható licitháborúba.

Az Adidas és évtizedes ügynöksége a Jung von Matt nem hagyja ki a ziccert, hogy a szakításból kihozza a legtöbbet: érzelmeket és profitot.

A szurkolók körében régóta keringő kérdésre – mikor jön ki az utolsó közös mez? – a válasz egy dedikált dizájner-projekt lett: az Adidas és a DFB egy különleges búcsúmezt (Abschiedstrikot) dob piacra. A különleges mez a közös sikerek nosztalgiája és megkoronázása és a vizuális összegzése az 1954-es „berni csodától” az 1974-es és 1990-es sikereken át a 2014-es riói diadalig, de arról még csak találgatnak, hogy pontosan hogyan fog kinézni. Vannak akik egy fekete alapú mezről pletykálnak amin aranyszínű csíkok futnak majd végig, mások a legendás zöld mez redizájnját tartják esélyesebbnek. 

Kedden hivatalosan, egy focista sztárparádéra és nosztalgiára építő kampányfilmmel jelentették be a búcsúmez megjelenési időpontját: 2026. november 3-át.

A filmben egy asztalhoz ütlették a DFB jelenlegi és régi sztárjait, focistáit és szövetségi kapitányait, akik azon civakodnak, hogy melyik volt az elmúlt évtizedek legjobb meze. A kampány a „The Great Debate” (A nagy vita) nevet viseli, és az @adidasgermany Instagram-oldalon fut. A kreatív koncepció az Adidas és a Jung von Matt Sports közös munkája. A felvételek alapján egy klubhelyiség azonosíható, a falakon bekeretezett mezekkel, a tér közepén pedig egy nagy zöld asztallal. Az asztalnál mindenki a saját kedvenc mezét viseli, és foggal-körömmel védi azt a többiekével szemben.

A kört Nick Woltemade nyitja azzal a mondattal, hogy azért vannak itt, hogy tisztázzanak egy kérdést. Ezt követően élénk vita alakul ki: felidézik az 1996-os wembleyi döntőt, Nia Künzer aranygólját, a 2006-os „Sommermärchent” (a németországi vb-tündérmesét) és a vitathatatlan 2014-es aranyat. Florian Wirtz közbeszól, hogy valaki az imént a „vibe-okról” beszélt-e, és megvédi a rózsaszínt mint olyan színt, ami igenis lehet tipikusan német. Jürgen Klinsmann abban a fehér mezben ül az asztalnál, amelyben Németország 1996-ban Európa-bajnok lett a Wembleyben. Mögötte bekeretezve lóg az 1990-es, 18-as számú világbajnoki meze. Joachim Löw fekete Adidas melegítőben pedig annyival summázza a beszélgetést: hogy hosszabbításért kiált ez a dolog, mire Klinsmann csak lemondóan rázza a fejét.

A november 3-i launch-ra már kiéleződtek a gyűjtői receptorok, és az is kiderült, hogy mely meccseken fogják hordani a búcsúmezt a németek

 

Továbbiak
Két új változattal bővíti hazai ízesített portfólióját a Finlandia Vodka: a Grapefruit és a Cranberry – tőzegáfonya – újdonságok jól illeszkednek a kreatív koktélkultúrához.
Brand | 2026. március 16.
2007-ben Yamal még baba volt, azonban egy nyereményjáték miatt fotózkodhatott Messivel. A dél-afrikai KFC meglátta a fantáziát a képben.
Brand | 2026. július 20.