Két napon át a szépségápolásé, az újdonságoké és a közösségi élményeké volt a főszerep: sikeresen zárult az 5. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo, amelyet 2026. május 29–30. között rendeztek meg. Az esemény iránt idén is kiemelkedő volt az érdeklődés: a rendezvény már előzetesen sold out lett, így teltház előtt várta a beauty rajongókat, a márkákat, a szakértőket és a szépségápolás iránt érdeklődő látogatókat.
A Rossmann x Krémmánia Beauty Expo az elmúlt évek során a hazai szépségápolási közösség egyik meghatározó eseményévé vált, ahol a látogatók testközelből ismerhetik meg a legfrissebb beauty trendeket, kipróbálhatják az újdonságokat, inspirációt gyűjthetnek, valamint személyesen is találkozhatnak kedvenc márkáikkal és a beauty világ szereplőivel.
A kétnapos rendezvényen idén is a felfedezés, az élményszerzés és a közösségi kapcsolódás állt a középpontban. A látogatók különböző márkák standjainál ismerkedhettek meg a szépségápolási újdonságokkal, termékeket próbálhattak ki, szakértői tanácsokat kaphattak, valamint olyan programokon vehettek részt, amelyek a szépségápolást nem csupán termékként, hanem valódi élményként mutatták be.
A rendezvény sikerét az is jól mutatja, hogy a különböző jegytípusokhoz kapcsolódó beauty csomagok már az értékesítési időszak elején nagy népszerűségnek örvendtek. A Basic jegyek két héttel a rendezvény előtt, a White, Ruby, Peach csomagok egy nappal a jegyárusítás kezdete után, a VIP csomagok pedig kevesebb mint 1 óra alatt gazdára találtak. Általuk a látogatók pedig értékes beauty válogatásokkal és élményekkel gazdagodva térhettek haza.
„Nagy öröm számunkra, hogy az 5. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo ilyen kiemelkedő érdeklődés mellett valósult meg. A teltház számunkra nemcsak számadat, hanem visszajelzés is arról, hogy a szépségápolás iránt érdeklődő közösség számára valódi értéket képvisel ez az esemény. Büszkék vagyunk rá, hogy a Rossmann ismét olyan találkozási pontot teremthetett, ahol a márkák, a szakértők és a látogatók közvetlenül kapcsolódhattak egymáshoz” – mondta Varga Anita Ágnes, a Rossmann Magyarország marketingvezetője.
Az esemény különlegességét idén is az adta, hogy a látogatók nem csupán bemutatókon vagy standokon keresztül találkozhattak a szépségápolási újdonságokkal, hanem személyes tapasztalatokat is szerezhettek. A terméktesztelések, a szakmai tanácsadások, az inspiráló márkamegjelenések és a közösségi élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Beauty Expo valódi, emlékezetes programként záruljon.
„A Krémmánia közössége számára mindig különleges pillanat, amikor az online térben zajló beszélgetések, vélemények és tapasztalatok személyes találkozásokká válnak. Az idei Beauty Expo ismét megmutatta, milyen erős és aktív közösség épült a szépségápolás köré. Nagyon jó volt látni, hogy a látogatók nyitottan, kíváncsian és lelkesedéssel fedezték fel az újdonságokat” – tette hozzá Bauer Évi, a Krémmánia főszerkesztője.
A Rossmann x Krémmánia Beauty Expo célja évről évre az, hogy közelebb hozza egymáshoz a szépségápolás iránt érdeklődőket, a márkákat és a szakértőket. Az idei teltházas rendezvény ismét bizonyította, hogy a beauty világában egyre nagyobb szerepe van az élményalapú, közösségi találkozásoknak, ahol a látogatók nemcsak új termékeket fedezhetnek fel, hanem inspirációval, tudással és személyes élményekkel is gazdagodhatnak.