A New York-i Egyetem és az Északkeleti Egyetem kutatói saját maguk próbálták ki őket, az eredmények lesújtóak.
Úgy tűnik, hogy a nagy techcégek gyermekvédelemre vonatkozó állításai, és az azokat alátámasztani kívánó, gyerekeket a közösségi médiában védő funkciók messze nem úgy működnek, mint ahogyan azt ezek a vállalatok állítják. A New York-i Egyetem és az Északkeleti Egyetem kutatói a vizsgálatuk során arra jutottak, hogy a közösségi oldalakon a gyermekek védelmét szolgáló biztonsági funkciók legalább fele nem váltja be a hozzá fűzött ígéreteket.
A végül a Heat Initiative és a Cybersafety Research Center által közzétett tanulmány 86 szóban forgó funkciót tesztelt a következő felületeken: Instagramon, a Snapchaten, a TikTokon és a YouTube-on. Az elemzés szerint a kiskorúak védelmét szolgáló funkciók mindegyik platform legalább 50 százalékos hibaértékkel működtek. Ezen funkciók közé tartozik például az, ami megakadályozná, hogy a felnőttek üzenetet küldjenek a gyerekeknek, valamint, hogy a kiskorúak káros tartalmakkal találkozzanak a saját feedjükben. Hogyan jutottak ezekre az eredményekre? Úgy, hogy a kutatók maguk hoztak létre fiókokat, különböző élethelyzeteket, életkort és érdeklődési köröket megadva, azt mondva ezzel az algoritmusnak bizonyos esetekben, hogy a kutatók gyerekek, tinédzserek, vagy épp rosszindulatú felnőttek.
A kutatók a gyermekeknek szánt biztonsági funkciók működését elégtelennek értékelték, ha a funkciótannyira nehéz volt megtalálni az adatvédelmi beállításokat tartalmazó menüben, hogy a valós használat valószínűtlenné vált, ha nem védte meg a felhasználót úgy, ahogy ígérte, vagy ha a funkció teljesen hiányzott a platformról. Sőt, az is kiderült, hogy a felnőttnek beállított profilok gond nélkül tudtak keresni a platformon fiatalkorú felhasználókat, és üzenni is tudnak nekik, míg a TikTok anorexiával kapcsolatos keresési javaslatokat ajánlott a gyereknek beállított profiloknak.
Reakció is érkezett néhány techcégtől, azonban ezekben nincs köszönet. A Snapchat a Meta és a YouTube szóvivői a New York Timesnak adott nyilatkozatukban vitatták a tanulmány megállapításait, a Meta szóvivője szerint pedig az Instagramon bevezetett biztonsági funkcióknak köszönhetően a kiskorú felhasználók nagyobb biztonságban vannak, éjszaka pedig kevesebbet pörgetik az oldalt.
via HVG
Borítókép: Vitaly Gariev/Unsplash.com