Horváth Dániel fiatal kora ellenére már három különböző, sikeres vállalkozást tudhat a magáénak. Eltökéltsége és céltudatossága példaértékű. Hogyan érdemes elindulnia egy fiatal vállalkozónak, ha nincs mögötte se mentor, se tőke és csak a saját erejére támaszkodhat? A cikkünkben ezt a témát járjuk körül vele és Kertész Lilla üzleti coach-csal.
Arra a kérdésre, hogy miből gyökerezik a vállalkozói attitűdje Dani elmesélte, hogy gyerekkorában a szülei elváltak és igaz, hogy átlagos gyerekkora volt, de nagyon sokszor érezte azt, hogy nincs elég pénz arra, amit szeretne. Nem vehette meg azt a BMX-et, nem kaphatta meg azt a cipőt, vagy azt a ruhát, amit szeretett volna. Ezek, visszagondolva frusztrálták és motiválták is egyben. „ Én nem akartam abban a helyzetben maradni, amiben voltam: a miskolci lakótelepen, ahol hónapról hónapra éltünk. Emlékszem volt olyan is, hogy vissza kellett tennem a csokit a boltba, amikor a gazdasági válság miatt anyukám devizahiteleinek a költségei megemelkedtek.” – meséli. Jó kapaszkodónak bizonyult viszont, hogy a Budapestre költözését és az egyetemi tanulmányait tudták a szülei támogatni és az is hogy vállalkozó édesapjától elsajátíthatta gyerekként azt a hozzáállást és attitűdöt, ami segítette később az önállósulásban.
„A frusztráció, hogy vannak nálam jobbak, rám mindig pozitívan hatott.”
Kertész Lilla szervezetpszichológus, üzleti coach a MetLife-on keresztül találkozott először Danival, ahol workshopot tartott. Lenyűgözte őt a fiatal vállalkozó eltökéltsége. „Daninak több vállalkozása is van, melyeket teljesen a nulláról épített fel, többnyire egyedül. Tudatosan törekedett arra, hogy tanuljon és keresse a fejlődési lehetőségeket.” – avat be Lilla, hogy melyek a fiatal vállalkozó sikereinek legfőbb összetevői. „Nem az a célja, hogy egyik percről a másikra gazdag legyen, hanem az, hogy lépésről lépésre felépítsen valamit.”
Lilla úgy tapasztalta, hogy azok a fiatalok hajlamosak leginkább arra, hogy vállalkozóvá váljanak, akiknek van legalább egy mintájuk a családban a vállalkozói létre. „Sokszor már gyerekkorukban besegítenek a szülőknek, így látják a munkafolyamatokat. Ha ehhez még a személyiségükből fakadóan egyéni motivációik és kedvező tulajdonságaik is vannak az egy szerencsés együttállás, hogy valami jó dolgot hozzanak majd létre felnőttkorukban.” – magyarázza a szakember. Lilla úgy látja, hogy a családi minta mellett fontos, hogy a személyiségük részét képezze például a fokozott mértékű kockázatvállalási képesség, a merészség vagy a makacsság. Sok esetben, mint Daninál is jelen van egy erőteljes motiváció, egyfajta bizonyítási vágy, hogy megmutassák képesek eljutni a környezetüknél jóval magasabb életszínvonalra is.
„Elküldtem 40-50 helyre. 70 százalékuk persze vissza sem írt.”
Dani az első vállalkozását mindössze 20 évesen hozta létre. A SuperCarArt.com közel 4 éve autó tulajdonosoknak készít festményeket saját kedvenc járműveikről. Ezt követte üzlettársaival a DD Marketing kivitelező és tanácsadó cég létrehozása, majd a HelloFish.hu, amely egy horgász felszereléseket forgalmazó webáruház. Iskola melletti hobbi projektnek indultak, sikeres vállalkozások lettek belőle. „Egyetemre jártam, és azon gondolkodtam, hogy valamilyen vállalkozást kéne indítanom, hogy kicsit kiegészíthessem a jövedelmemet.” – kezdi Dani az első vállalkozásának történetét. Mivel mindig is nagy rajongója volt az autóknak, az Instagramon is követett számos luxusautó tulajdonost, így adta magát az ötlet, hogy összefogjon az édesanyja élettársával, Szecskó Istvánnal, aki történetesen festőművész, és elkezdjenek együtt autós festményeket készíteni és értékesíteni. „Emlékszem, akkoriban volt Budapesten egy autós találkozó és rally. Az egyik luxusautó tulajdonos is részt vett rajta, akit már régóta követtem az Instagramon, és tudtam róla, hogy nagyon szereti az autóját. Akkor jutott az eszembe, hogy biztosan szívesen venne egy profi képet róla.” – meséli a fiatal vállalkozó.
Elmondása szerint a festményes biznisz beindítása gyakorlatilag nulla forint tőkét igényelt, és nulla forint hirdetési költséget, viszont komoly befektetett munkát. Először is meg kellett győznie a festőművészt – aki kezdetben elég szkeptikus volt, hogy lesz rá kereslet és hogy csináljanak egy referencia festményt egy Ferrariról. Ezt követően elkezdte bombázni az Instagramon a potenciális megrendelőket felajánlva a szolgáltatásukat. „Elküldtem 40-50 helyre a referencia festményt egy ajánlás kíséretében. 70 százalékuk persze nem is látta, és vissza sem írt. Nagyjából 10 ember válaszolt, hogy köszi nem, és egyetlen ember volt csak – Angliából-, aki egyáltalán megkérdezte, hogy hát ugyan mennyibe is kerül, mert tetszik neki nagyon. És akkor bemondtam neki egy 1500 euró körüli árat, de erre ő is nemet mondott.” – eleveníti fel Dani a kezdeti nehézségeket. Ez az autótulajdonos később meggondolta magát és ajánlott érte 1000 angol fontot. Ez lett az első nyélbe ütött üzlet a Supercarart történetében. Mivel ennek az autó tulajdonosnak sok követője volt Instán és posztolta a festményt, ezen keresztül további megrendelők jöttek.
Dani élelmiszermérnöknek tanul a Szent István egyetemen, de felfüggesztette a tanulmányait, hogy inkább a bizniszre tudjon koncentrálni. Azt érezte, hogy nem az élelmiszermérnöki pálya az, ami igazán vonzó számára, hanem az üzlet. Emiatt vállalt az első saját vállalkozása mellé egy marketingügynökségnél állást is. „Úgy voltam vele akkoriban, hogy a festményes biznisz nem igényel egész napos munkát, belefér még más is, nem mellesleg pedig fejlődni akartam ezen a területen. Én csak az Instagramhoz értettem akkor, de 2-3 hónap alatt beletanultam a Facebook-hirdetésektől kezdve, a projektek menedzselésén keresztül az ügyfelekkel való kapcsolattartásig mindenbe. Ebből a cégből váltunk ki egy idő után négyen és kezdtük el járni a saját utunkat. ” – avat be a következő lépésekbe Dani. Ezen a munkahelyen megszerezte azt a marketingtudást, ami később, a tanácsadó cégükhöz és a saját horgász webshopjához kellett.
A festményes biznisz és a DD Marketing után jött a harmadik vállalkozásának ötlete a Hello Fish. „A marketing cégnél a munka során beleláttam a webshopok működésébe is. Amikor találtam egy horgász terméket, ami tetszett, szóltam a legjobb barátomnak, hogy ebbe bele kéne rakni olyan 100-150 ezer forintot. Úgy voltam vele, hogy ezzel a termékkel letesztelhetnénk, hogy hogyan is működik egy sikeres webshop.” – meséli a fiatal szakember. „Összeraktuk a tudást a marketing és weboldal készítés kapcsán, berendeltük a terméket, és elindítottunk rá a hirdetéseket. Ahogy egyre többen vették a termékeket, mi úgy fejlesztettük egyre inkább a webshopot.” Úgy voltak vele, hogy a 150-200 ezer forintos tőke nem túl nagy kockázat és be tudják vállalni azt is, ha esetleg elbukják. Dani kihangsúlyozta, hogy ez a horgász webáruház csak egy lépcső a további webshop ötleteihez. Hosszú távú célja az, hogy egy olyan brandet építsen, ami egyedi produktumra épül és nem kell folyamatosan a konkurenciával árversenyeznie.
„Úgy voltam vele, hogy maximum röhögünk egyet, ha valamit nem tudok…”
Daninak természetesen nem csak gyerekkorában kellett szembenéznie kihívásokkal, hanem a vállalkozásainak kiépítése közben is számtalanszor. Kezdetben a nyelvi gátak okoztak neki fejtörést, mivel nem érezte a nyelvtudását elég szofisztikáltnak ahhoz, hogy angol, amerikai vagy egyéb külföldi partnerekkel tárgyaljon, de ezen is sikeresen túllendült: „Voltam Angliában nemrégen a SuperCarArt kapcsán és tartottam tőle, hogy fogunk mi beszélgetni angolul, de abszolút ment. Úgy mentem oda, hogy ha beégek, akkor mi történik? Maximum nem jön össze ez a londoni partnerünk. De azt is tudtam, hogy nem a nyelvtudásom a lényeg, hanem az alkotások. Úgy voltam vele, hogy maximum röhögünk egyet, ha valamit nem tudok, és megmutatom Google fordítóval, hogy mit szeretnék mondani.”- magyarázza Dani.
Kihívást jelentett még számára az elején, hogy felismerte azt, hogy mivel sok idő megfesteni egy autós festményt, ezért ezt a vállalkozást nem könnyű tovább skáláznia. Gondolkodott abban, hogy bevonnak további művészeket, de ez nem igazán jött össze. Volt arról is szó, hogy befektetőt vonnak be, aki ad kb. 20 millió forintot, hogy egy egész autókollekcióról készülhessen előre festmény, és ezzel kiállításokon vegyenek részt, de nem talált tőkés társat. „Ez egyébként nagyon szerencsés, hogy így alakult, mert akkor lehet, hogy teljesen más irányba megyek el" – véli a fiatal vállalkozó.
A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk