Egy miskolci egyetemi kollégiumi szobából keresztrejtvény-készítéssel indult el a Csosch Kft. 1999-ben, amely az utóbbi tíz évben már rejtvénylapok kiadásával foglalkozik és több, mint 80 saját lappal rendelkezik. Dr. Varga Lászlóval, a vállalkozás társtulajdonosával és ügyvezetőjével beszélgetett a Hello Biznisz a cég története mellett a keresztrejtvények múltjáról, jelenéről, s arról, hogyan hat a digitalizáció az iparágra, illetve arról, hogy milyen jótékony hatásai vannak a rejtvényfejtésnek, s milyen sztereotípiák övezik.
A keresztrejtvény-fejtéstől a lapkiadásig
„A mi cégünk története egy klasszikus startup história – vágott bele Dr. Varga László, aki társtulajdonosa és ügyvezetője a Csosch Kft-nek. – Egy miskolci egyetemi kollégiumi szobából indult a Csosch Kft., Csóka Barnabás és Schaumann Tibor alapította. Kitalálták, hogy keresztrejtvényeket fognak készíteni és ezeket elküldik újságoknak, akik ezt örömmel fogadták. Első körben csak ösztöndíj-kiegészítést reméltek ettől, majd a cégalapítást követően, két-három esztendő után társultam egy barátommal az alapítókhoz; mi ekkor már végzett mérnökök voltunk. A klasszikus vállalkozói utat jártuk végig: a rejtvények készítése mellett a marketing tevékenységgel és a számlázással is nekünk kellett foglalkoznunk. A munkához lelkesedés párosult, persze 25 évvel ezelőtt nagyon kezdetleges számítástechnikai lehetőségek voltak, a lassú, kis teljesítményű gépekhez pedig floppy lemezt használtunk. Egyébként bárki is volt közülünk a vezető „névileg”, sokáig a 4 fős csapatunk munkája volt ez az egész, majd később csatlakoztak további kollégák is hozzánk; a többségük még ma is velünk van.”
Korán eldöntötték, hogy a rejtvénykészítés mellett saját lapokat fognak kiadni, s mára már a kiadói tevékenység adja vállalkozásuk gerincét – a 190 létező keresztrejtvény újságból nyolcvanat ők adnak ki.
„2002-ben kiadtuk az első saját rejtvénylapunkat Zsebrejtvény címmel – folytatta Dr. Varga László. – Aztán évente egyre több lapot adtunk ki a bérmunka (vagyis az újságoknak készített rejtvények) mellett, majd 2014-re a keresztrejtvény-készítés szinte teljesen átment a kiadói tevékenységbe. Jelenleg több, mint 80 saját lappal rendelkezünk, s ma már ebben a portfólióban nemcsak a sajátjaink vannak benne, hanem mások portfólióját is átvettük – így áll össze ez a nyolcvanas szám. A Kedvenc, az Ügyes (ezt a Ringier-től tavaly vettük meg), a Nagyi Skandi, a Maxi Skandi és a Heti Skandi szerepel többek között a kínálatunkban. Összesen 190 újság létezik még ma, eltérő periodikákkal, s a rendszeres fejtők több újságot is vesznek – van olyan ember, aki naponta egy teljes újságot megfejt!”
Az informatika elhozta a rejtvénykészítés fejlődését
Az első keresztrejtvényt egyébként éppen 110 éve készítették, a magyar keresztrejtvény pedig 2025-ben lett 100 éves. Az 1990-es évek közepéig többnyire kézzel készítették a terméket, akkor azonban sokan áttértek a számítógépeken előállított keresztrejtvényekre, s azóta – az informatika fejlődésével párhuzamosan – egyre ötletesebb, változatosabb rejtvényeket lehet csinálni.
„A keresztrejtvények alapja egy szóadatbázis, erre építve készítjük a rejtvényeket, melyek közül a legnépszerűbb talán a skandináv típusú; ezen kívül azonban sokfajta van még, az úgynevezett hagyományos típusú (ez volt az első), amelyben egy rejtvényháló volt, illetve külön álltak mellette a kérdések és a meghatározások – mutatott rá Dr. Varga László. – Létezik még többek mellett olasz típusú, szóvadász és szám szerint rejtvény is. A szóadatbázis fejlesztése viszont a mai napig tart; korábban mi is saját gyártói rendszereink fejlesztésébe és az adatbázis-kezelésbe fektettünk sok pénzt és időt, hogy több típusú keresztrejtvényt tudjunk előállítani. A rejtvények megfejtése egyébként általában egy vicc, vagy egy vicces grafika poénja szokott lenni, esetleg valamilyen érdekesség a világból, vagy idézet. A grafikákat mi hazai grafikusoktól vásároljuk hozzá hosszú évek óta. Cégfejlesztő történetünkhöz tartozik, hogy papírmentessé tettük a gyártási folyamatot és a nyomdai anyagok készítését is.”
A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk