Milanovich Domi pszichológus-újságíró, négy éve erősíti a WMN csapatát. Korábban a régi Indexnél dolgozott, mint a Dívány.hu szerzője. A D. Tóth Kriszta által alapított médiavállalat 2025. március 8-án lesz tízéves, amit egész napos közösségi rendezvénnyel ünnepelnek a magazin olvasóival és nézőivel. Emellett jelentősen erősítenek az audiovizuális területen: a múlt héten elindult a Loupe független színházi társulással közös Fogalommagyarázó sorozatuk a közösségi médiafelületeiken, valamint a Lányok, haza, család címen futó heti közéleti kibeszélő műsor a WMN YouTube-csatornáján, Mózes Zsófi újságíró és Kerepeczki Anna art director szereplésével. A következő hónapokban pedig még további új videós tartalmak érkeznek. Az idei stratégiai fókuszokat erősíti a WMN Creator program is, amelyben 13 független tartalomelőállítóval készítenek majd közösen videós és egyéb tartalmakat. Emellett a szerkesztőség az új főszerkesztő irányításával növeli az aktuális társadalmi témák arányát a wmn.hu online magazinban.
„Nagy megtiszteltetés az idén tízéves WMN főszerkesztőjének lenni, és támogatni a csapatot abban, hogy továbbvigyük azt a bátor, személyes, a társadalmi folyamatokra is reflektáló hangot, amely a magazint a kezdetek óta jellemzi. A munkám során arra fogok törekedni, hogy friss, releváns és témájában, műfajában is sokszínű cikkekkel tudjuk elgondolkodtatni, szórakoztatni, párbeszédbe vonni, segíteni az olvasókat. Célom az is, hogy az írott anyagaink továbbra is összhangban, egymást erősítve működjenek a műsorainkkal, a videós tartalmainkkal és a rendezvényeinkkel, hogy a közönségünknek többcsatornás, 21. századi élményt nyújtsunk” – mondta el az új főszerkesztő kinevezése kapcsán.
Elődje, Kurucz Adrienn saját kérésére, családi okok miatt lépett vissza a posztjáról, de marad a magazinnál. Az újságírói-szerkesztői csapat egyik legtapasztaltabb tagjaként vezető szerkesztőként folytatja munkáját
(Borítófotó: Kerepeczki Anna/WMN)
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk