Karrier 2026. június 30

Kármán András kirúgta a Szerencsejáték Zrt. vezetőjét, Guller Zoltánt

A Tisza-kormány pénzügyminisztere Facebook-posztban jelentette be, hogy megválik a korábban Nagy Márton által kinevezett Gullertől.

Kármán András pénzügyminiszter bejelentése szerint felmentették tisztségéből Guller Zoltánt, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját. A vállalat irányítását átmenetileg a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila veszi át a helyettesítési rend alapján. Guller Zoltánt 2025 tavaszán nevezte ki a pozícióra Nagy Márton korábbi nemzetgazdasági miniszter, a vezető ezt megelőzően a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) élén dolgozott: 2016-ban lett a szervezet vezérigazgatója, később pedig az igazgatóság elnöke. A Szerencsejáték Zrt. előtt a céget Mager Andrea, korábbi nemzeti vagyonért felelős miniszter vezette.

Guller az elmúlt években több állami vezetői pozíciót is betöltött. 2022-ben az MTÜ működésével kapcsolatban vita alakult ki, miután kiderült, hogy a szervezet támogatási döntéseiben személyesen is meghatározó szerepet vállalt, az ügynökség korábban több egyedi támogatást is kiosztott, köztük jelentős összegeket turisztikai és kulturális projektekre. A vezetőt korábban a pozíciók halmozása miatt is érték kritikák: 2023-ban az állam a frissen megszerzett Vodafone igazgatóságába jelölte, emellett egy egyetemi alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét is betöltötte.

A Szerencsejáték Zrt. körül az elmúlt időszakban több jelentős pénzügyi döntés is történt: a választást megelőző hónapokban ismét felgyorsultak a kifizetések a vállalat érdekeltségeinél, majd a kormány döntése alapján az állami lottótársaság 52 milliárd forintos osztalékot fizet az államnak két részletben. A Szerencsejáték Zrt. 2025-ben 49,1 milliárd forintos profitot ért el, ami valamivel elmaradt a 2024-es 50,3 milliárdtól. A társaság árbevétele ugyanakkor növekedett: a 2024-es 1235 milliárd forintról 1310 milliárd forintra emelkedett.

via Telex

Borítókép: Balogh Tamás LinkedIn-oldala

Továbbiak
A Young Talents sorozatunkhoz Dr. Weidinger Kinga ajánlotta ügyvédjelöltjét, Dr. Szabó Viktóriát, aki a jogi feladatok mellett az ügyvédi iroda marketingjével is foglalkozik. Elárulja, hogy ebben milyen eszközöket használnak.
Karrier | 2026. június 29.
Ulics Balázs szociológia szakon végzett, Steigervald Krisztián ügynökségénél volt gyakornok, majd 2022-ben csöppent a marketingszakmába.
Karrier | 2026. június 18.