A Marketing Gyémántdíjat minden évben azzal a céllal írja ki az Magyar Marketing Szövetség, hogy teret adjon a kisebb költségvetésből megvalósuló, kiemelkedő marketingtevékenységeknek, és lehetőséget nyújtson a résztvevőknek, hogy elismerést és visszajelzést kapjanak munkájukért. A következő éves díjakat a 2027 március 3-i Digital Marketing Forumon adják majd át. Addig kedvcsinálóként megkérdeztük az idei fődíjasokat aktuális munkáikról. A Billingo, a Kreatív Vonalak és az Effectivo Communications adott nekünk pár értékes inputot a nyertes projektekről és arról, hogy milyen kampányokon dolgoznak épp.
A díjazott projektek közül melyik volt számotokra a legfontosabb, legérdekesebb vagy legkülönlegesebb, és miért?
2025 számunkra egyértelműen a márka megújításáról szólt. Ez nemcsak abban látszik, hogy több kategóriában is ezzel a projekttel tudtunk nevezni, hanem abban is, hogy egy komplex, sokrétegű átalakuláson mentünk keresztül. Egyszerre volt inspiráló, különleges és kifejezetten kihívásokkal teli folyamat, hiszen ritkán adódik lehetőség ennyire átfogó változtatásra. Külön öröm, hogy nemcsak házon belül érezzük sikeresnek, hanem a szakma is visszaigazolta ezt.

Nehéz egyetlen projektet kiemelnünk, hiszen minden pályázatot azért adtunk be, mert úgy éreztük, szakmailag erős és izgalmas munka született belőle. Különösen közel állnak hozzánk azok a projektek, amelyek olyan piacokon készültek, ahol a szereplők kommunikációja nagyon hasonló, ezért a valódi megkülönböztetés komoly kihívás. Ilyen volt például a Proko Travel megújulása vagy a Loupe Színház márkaépítése. Más szempontból volt izgalmas a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszerének márkázása, ahol egy összetett szakmai gondolkodást próbáltunk közérthetőbbé és emberközelibbé formálni, illetve a Golden Pallet CSR aktivitásának márkaépítése is, ami számunkra is új terület volt.

Nehéz egyetlen projektet kiemelni, mert mind a nyolc pályázatunk díjazott lett, és ezek más-más szempontból fontosak számunkra. Ha mégis választanunk kell, akkor a Kreativ Dental nemzetközi márkaépítését emelném ki 15 országban, ami jól mutatja az Effectivo stratégiai irányát: a MedTech, egészségügyi és technológiai márkák nemzetközi építését.
Ebben a projektben egyszerre volt jelen a cross-border marketing, a bizalomépítés, a lokális piacokra szabott kommunikáció, a páciensút támogatása és a mérhető üzleti hatás. Számunkra ez azért különösen fontos, mert hisszük, hogy az egészségügyi kommunikációban a marketing szerepe nem csupán a láthatóság növelése, hanem a döntési bizonytalanság csökkentése, a szakmai hitelesség erősítése és a hosszú távú bizalom építése.

A teljes marketing csapatra elképesztően büszke vagyok, Jakus Dóra, Villányi Dániel és Szabó Ildikó is rengeteget tett le az asztalra. Emellett külön szeretném megköszönni Ruzsin Attilának, az ügyfélszolgálat vezetőjének és a csapatának a hozzájárulását: az egyik pályázatunkban az ő munkájukat tudtuk bemutatni, ami jól mutatja, hogy nálunk az ügyfélélmény nem csak egy buzzword, hanem napi szintű működés.
Kis létszámú, hatékonyan dolgozó csapat vagyunk, ezért egy-egy projekt sikerében általában mindenki benne van. A stratégiai irányvonalat Barna ügyvezetőnk határozza meg, a vizuális és tervezési munkákban József kollégánk játszik meghatározó szerepet. Projektvezetőink, Kata és Dóra viszik végig a napi koordinációt és ügyfélkapcsolatot, míg Imre kollégánk a honlapfejlesztési projekteket irányítja. Ezek a pályázatok is valódi csapatmunkák voltak.
Az idei nyolc díjunk mögött az Effectivo Communications teljes csapata áll. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy nagyon különböző területeken – B2B marketingben, nemzetközi márkaépítésben, ESG kommunikációban, eseménymarketingben és társadalmi célú kampányokban – tudtunk díjazott munkákat létrehozni.
Ha csapatot kell kiemelnünk, akkor a stratégiai és tartalomgyártási csapat közös munkáját említenénk, mert ezekben a projektekben a legnagyobb értéket az jelentette, hogy az üzleti célokat, a célcsoport valós motivációit és a kreatív megvalósítást egy rendszerben tudtuk kezelni.
Konkrétumokat most még nem árulnék el, de annyit talán igen, hogy a következő hónapokban sem fogunk unatkozni. A nyár nálunk általában nem a lelassulásról szól – inkább arról, hogy új ötleteket próbálunk ki. Érdemes lesz figyelni a Billingót: idén nyáron biztosan nem a napozás lesz a legizgalmasabb programunk, határozottan begyújtjuk majd a rakétákat.
Rengeteg különböző projektben dolgozunk egyszerre, nagyon intenzíven indult számunkra az év. Irodafejlesztés, DJ-képzés, színház, mérnöki automatizálás, elszívástechnika, élelmiszergyártás, kereskedelem, utazási iroda, raklapgyártás, smash burgerező, építésztervezés, ingatlanközvetítés – csak néhány terület azok közül, ahol épp aktívan jelen vagyunk. Sokszor maga az iparág elsőre nem tűnik különösebben izgalmasnak, de mi pont azt szeretjük ebben a szakmában, hogy szinte bárhol lehet találni olyan emberi vagy üzleti értéket, amiből erős márkát lehet építeni. Ha pedig egy eleve harsány, karakteres piacon kell kitűnni, ahol mindenki látványos és emlékezetes akar lenni, az már egészen más játék: ott sokszor a szokatlanabb, bátrabb megoldások visznek előre. Számunkra ez igazi jutalomjáték tud lenni.
Jelenleg az Effectivo egyik kiemelt stratégiai iránya a MedTech, egészségügyi és technológiai kommunikáció - hiszen ezek a területek egyre inkább összekapcsolódnak. Olyan márkákkal dolgozunk, ahol a nemzetközi piacra lépés, a szakmai hitelesség és a bizalomépítés egyszerre kulcskérdés.
Emellett továbbra is erős fókuszban vannak a B2B technológiai projektek, az AI üzleti értékének kommunikálása, valamint az ESG és impact alapú márkaépítés. A következő időszakban szeretnénk még tudatosabban építeni azokat a projekteket, ahol a marketing nemcsak láthatóságot, hanem valódi üzleti és társadalmi értéket is teremt.