Habár a Nike hivatalosan nem szponzora a futball-világbajnokságnak, igazi sztárparádéval ünneplik a jeles tornát, amit idén Amerikában tartanak.
„Rip the Script” címet viseli az amerikai sportruha-márka focivébére készített kampánya, amiben nem kisebb nevek segédkeztek, mint Eric Cantona, Cristiano Ronaldo, Kim Kardashian, Channing Tatum vagy épp Travis Scott. A kampány és az egészen hat percre húzott reklámfilm középpontjában az a gondolat áll, hogy a futball legemlékezetesebb pillanatai nem előre megírt forgatókönyvek alapján születnek, hanem akkor, amikor a játékosok az ösztöneikre hallgatnak. Ezt a szabadságot, kreativitást és kiszámíthatatlanságot próbálja megragadni a film is, amely már címében – „Tépjük szét a forgatókönyvet” (Rip The Script) – is szakítani igyekeznek a hagyományos sportreklámok világával.
A történet egy káoszba fulladó hollywoodi filmstúdióban indul: a cselekmény különböző forgatási helyszíneken, irodákban és díszletek között bontakozik ki, miközben váratlannál váratlanabb arcok bukkannak fel. A szereplőgárda valódi sztárparádé: a már említett popsztárok és színészek mellett természetesen futball legendák is feltűnnek: köztük Didier Drogba, Eric Cantona, Ronaldinho és Cristiano Ronaldo.
Enrico Balleri, a Nike globális kreatívigazgatója elmondta, hogy minden szereplőt tudatosan választottak ki, és szándékosan játszottak rá a személyiségükhöz kapcsolódó humoros szerepekre. Példaként említette Kim Kardashiant, akiről tudják, hogy fiát, Saintet rendszeresen viszi focizni, ezért a kampányban kifejezetten „focis anyukát” csináltak belőle. A sztorit egyébként nem engedi el a Nike, elvileg a kampány későbbi szakaszában folytatást is láthatunk majd.
A Nike szerint a márka Football-univerzuma a futball iránti hosszú távú és átfogó elkötelezettségüket testesíti meg. Ezért az idei nyár és a VB alatt új válogatott-mezekben, profi futballcipőkben, utánpótlás- és közösségi futballprogramokban, kultura által inspirált ruhakollekciókban, valamint más, izgalmasnak ígérkező szurkolói eseményekben ölt majd testet világszerte.
via LBBOnline