Brand 2026. november 06

Pocsolyába léptem, foglaltam egy repjegyet – a British Airways igazi, brit lelkületű reklámmal jött ki

A pocsolya, mint metafora, mint művészi- és mint erős sales eszköz. A British Airways legújabb, londoni OOH-kampányának megértéséhez (és átérzéséhez) egyetlen mondat is elég: „Valahol mindig süt a nap” (It’s always sunny somewhere). Az Uncommon ügynökség legújabb munkája a légitársaság számára tökéletesen megfogja a brit lelket.

Kreatív koncepció

A Puddles (Pocsolyák) névre keresztelt sorozat a brit mindennapokat örökíti meg az aszfalton megálló esővíz tükröződésén keresztül. A képeken a vizes utcákon siető járókelők mellett a szürke égbolton elhaladó repülőgépek is feltűnnek. A kifejező fotókhoz elég a szlogen az egyik sarokban, a másikban pedig egy melegséget sugárzó úticél. A kampányfotókat Daniel Benson (Making Pictures) készítette, aki a hétköznapi pillanatokat örökítette meg a mindigesős városi környezetben.

A kampány jól időzít, ugyanis a British Airways adatai szerint a hidegebb napok, a korai sötétedés és a borult időjárás beköszöntével minden évben ugrásszerűen megnő a napsütéses úticélokra irányuló keresések és foglalások száma. Az új anyag szervesen illeszkedik a márka korábbi, erős fotográfiára építő kültéri kommunikációjába, folytatva a tavalyi Reflections (Tükröződések), valamint a British accent kampányok vizuális irányát.

A Puddles kreatívjai a londoni pályaudvarok digitális citylight felületein futnak, a médiatervezést és -vásárlást az MG OMD végezte.

Kreditek

  • Ügyfél: British Airways

  • Kreatív ügynökség: Uncommon

  • Médiaügynökség: MG OMD

  • Fotós: Daniel Benson (Making Pictures)

Forrás: Famous Campaigns

Továbbiak
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez, harminchét pedig minden adatvédelmet feladna, ha ingyenes és jobb egészségügyi ellátást kapna cserébe.
Brand | 2026. március 03.
Az MMSZ új tagja a SentiOne, hazai ügyvezetője Boda Daniella bemutatkozó interjújában elmondja, hogy a social intelligence miként állítható a stratégiaépítés szolgálatába, és hogyan lehet az AI-t kihasználva fejlődni.
Brand | 2026. június 17.