Brand 2026. június 09

Megszűnik az egyedi táskákat gyártó magyar márka, a Bagaboo Bags

A több mint húsz éves magyar brand lehúzza a rolót, miután 2021 óta csak veszteségesen tudtak működni.

A márka Facebook-posztban jelentette be, hogy sajnos többé már nem fogadnak rendeléseket: „Hihetetlenül hálásak vagyunk az elmúlt évekért, a támogatásotokért, a rendeléseitekért, a kedves üzenetekért, és azért, hogy ennyire szerettétek a táskáinkat és termékeinket. Rengeteg emléket, találkozást és közös történetet viszünk magunkkal, amiket soha nem fogunk elfelejteni."  A márka 2005 óta csinált egyedi, kézzel vart, kizárólag Magyarországon gyártott kerékpáros hátizsákokat, azonban 2021-ben beszállt a vállalkozásba az Orbán Ráhelhez kötött Divat & Design Tőkealap is, ekkor hozták létre a Bagabags Trade Kft.-t a márka nemzetközi terjeszkedésének elősegítésére.

Ahogy arra a HVG emlékzetet, az új cég a kezdetektől veszteséges volt: 2022-ben mínusz 73 millió forint, 2023-ban pedig mínusz 86 millió forint volt az adózott eredménye. Legutóbbi, 2024-es beszámolójuk szerint abban az évben 121 millió forintos árbevétel mellett 114 millió forintos mínuszban tudtak csak zárni.

via HVG

Továbbiak
A francia luxusbrand elsőként rukkolt elő a jégkockával fogyasztandó champagne-nal még 2011-ben, a közelgő US Openre pedig egy meghökkentő csomagolásba töltötték a Moët & Chandont.
Brand | 2026. augusztus 17.
A sokrétű elvárások és a jelentős szervezeti érintettség miatt a cégeknek számos kihívással kell számolniuk a szabályok gyakorlati alkalmazásakor – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium és az EY közös eseményén.
Brand | 2026. február 10.