Brand 2023. augusztus 08

Megkezdték a munkát Schneider Electric-nél az első diákok

A Schneider Electric kunszentmiklósi gyára és a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum 2021 őszén indította el az első közös duális képzését. A program célja, hogy jól hasznosítható elméleti és gyakorlati tudást sajátítsanak el a fiatalok részben már valós munkakörülmények között. 

Az első tanévben 7 villanyszerelő tanulóval kötött szakképzési munkaszerződést a Schneider Electric. A program keretében 4 féléven keresztül tanulhattak a diákok a vállalat kunszentmiklósi gyárában. A duális képzés során egy hetet az iskolában, egy hetet pedig az üzemben töltöttek a fiatalok, míg nyáron egybefüggő gyakorlati idő volt, amikor szintén Kunszentmiklóson dolgoztak. 

„A kezdeményezésben részt vevő fiatalok többféle területen megfordultak a termelésben, hogy minél több gyakorlati tapasztalatot tudjanak szerezni, emellett külsős oktatókkal is leszerződtünk, hogy a gyakorlati tudás mellett az elméleti alapokat is megkapják. Hatan tettek sikeres szakmai záróvizsgát, és nagy örömünkre szolgál, hogy a 6 tanulóból 5-en úgy döntöttek, hogy a Schneider Electric-nél kezdik meg szakmai pályafutásukat július 1-től, immáron saját főállású munkavállalóként. Ők több területen helyezkednek majd el, többek között a szerelésben és a tesztelésben vesznek majd részt” – mondta el Marosvölgyi Teréz, a Schneider Electric kunszentmiklósi gyárának HR vezetője. 

A 2021 őszi kezdést követően tavaly szeptemberben a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum hat hegesztő tanulójával kötött szakképzési munkaszerződést a Schneider Electric, akik szintén 2 éves duális képzésben vesznek részt, idén február elsejétől pedig további 9, mechatronikai technikus tanuló csatlakozott a programhoz. 

Folytatódik a villanyszerelő utánpótlás képzésének támogatása is, az első program sikerét követően a vállalatnál úgy döntöttek, hogy idén szeptembertől ismét elindítják a villanyszerelő duális képzést, a tervek szerint 11 tanulóval.

Továbbiak
A Samsung idén szakít a hagyományos kiállítási keretekkel, és The First Look eseményével a magával ragadó élményekre, valamint az iparági jövőképet formáló Tech Fórumokra helyezi a hangsúlyt.
Brand | 2026. január 19.
Az Auchan tovább bővíti online elérhetőségét: már az összes, 19 hipermarket és 5 szupermarket kínálata elérhető a foodora népszerű házhozszállítási szolgáltatásán keresztül.
Brand | 2026. március 11.