Fotó: eMag Facebook-oldala
Hiába a folyamatos büntetés, az e-kereskedelmi platform már több éve nem nagyon tartja be azt, amit ígér.
Öt év alatt háromszor került a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fókuszába az eMAG magyarországi működése: a történet még 2021-ben indult, amikor a versenyhatóság 200 millió forintos büntetést szabott ki a Dante International S.A.-ra és az Extreme Digital-eMAG Kft.-re, miközben a cégek mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállaltak, ennek része volt egy közel 3 milliárd forintos program is, amelynek a magyar kkv-k online jelenlétét kellett volna erősítenie.
A vállalások utóvizsgálata viszont már 2023-ban problémákat mutatott: az eMAG ekkor újabb 50 millió forintos bírságot kapott, amiután a GVH 2025 februárjában kezdte vizsgálni a kkv-program teljesítését, és most arra jutott, hogy több kötelezettséget ismét csak részben, illetve az előírt tartalomtól eltérően hajtottak végre. A program így elmaradt a várt hatástól, és nem támogatta olyan formában a hazai vállalkozások online jelenlétét, mint ahogy arra ígéretet tett a román központú cég. A 2021-ben feltárt szabálytalanságokból mostanra 225 millió forintos újabb bírság lett, a GVH szerint az eMAG üzemeltetői ezúttal sem teljesítették megfelelően azokat a vállalásokat, amelyekkel korábban saját működésük hiányosságait igyekeztek orvosolni. Az eMAG elismerte a mulasztásokat, és lemondott a jogorvoslatról is.
A 225 millió forintos büntetés egyébként ezzel a GVH történetének második legnagyobb utóvizsgálati bírsága lett; a rekordot a Booking.com 2024-ben kiszabott 400 milliós büntetése tartja.
via HVG