Brand 2023. június 30

A madarakat védi az E.ON

Hat kilométernyi gerinchálózati szakaszt épített újjá és alakított madárak számára biztonságossá a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, az E.ON Dél-Baranyában. A vállalat 2019 óta kizárólag madárbarát, az áramütéseket teljesen kiküszöbölő hálózatokat épít, régebbi hálózatait pedig folyamatosan alakítja védetté. Ennek szellemében újult meg a Siklós – Villány gerincvezeték Magyarbólytól, Virágoson és Márokon át Töttösig tartó szakasza, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park területén halad át. A beruházást a természetvédelmi célok mellett elsősorban az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása, az ellátásbiztonság növelése indokolta.

A modern, biztonságos hálózat előnyeit egyszerre élvezheti a helyi lakosság, a környék bortermelőinek közössége és a nemzeti park madárvilága. Az E.ON beruházása nyomán a villanyoszlopokra újfajta, a természetvédelmi szakemberekkel közösen kifejlesztett, sörnyitó formájú fejszerkezeteket szereltek fel, amelyek megvédik a környék madarait az áramütéstől. Ez a védelem különösen a szántóföldeken áthaladó hálózati szakaszoknál bír nagy jelentőséggel, ahol az egerészölyvek és vörös vércsék előszeretettel telepednek le a terepből kimagasló villanyoszlopokra, hogy onnan pásztázzák a környéket, mikor egerekre, pockokra vadásznak. A háromszögletű függőszigetelőkkel ellátott oszlopfejek már önmagukban is kényelmes magaslati pontok, több oszlopra azonban további madárkiülőket is helyezett az energiacég, hogy azokat a ragadozómadarak biztonságos vártapontként használhassák.

Az említett fajokon túl a védett fehér gólya számára is előnyös a beruházás, mivel több pár a hálózaton fészkel, és a kirepülő fiókák is a hálózaton pihennek meg. A rendkívül okos és kíváncsi varjak is profitálnak az átalakított fejszerkezetekből, ők ugyanis a korábban alkalmazott madárvédelmi burkolatokat rejtekhelyként használták és aládugták a diót, mogyorót, kitéve magukat az áramütés – és a hálózatot a zárlat – kockázatának, ezeken a sörnyitó formájú fejszerkezeteken azonban teljes biztonságot élveznek. Az olyan kistestű énekesmadarak, mint az őrgébics vagy a cinke mostantól a vezetéken és a fejszerkezet egészén is zavartalanul üldögélhetnek.

Az újjáépítés során az érintett szakaszon összesen 71 új villanyoszlopot állított fel az E.ON, amelyek mindegyike madárbiztos fejszerkezettel van ellátva. A speciális oszlopfejek jelentősen növelték az újjáépítés költségeit, a hálózati szakasz 40 százalékkal többe került egy hagyományos hálózati megoldásnál, ráadásul erősebb tartóoszlopokra kellett felszerelni őket. A beruházás összértéke így elérte a 132 millió forintot, amelyet teljes egészében az E.ON finanszírozott.

A nemzeti parkokkal közösen tervezett természetvédelmi hálózati beavatkozások egész évben folyamatosan zajlanak az E.ON Hungária Csoport területén, a Dunántúlon és Pest megyében a madarak védelmében. Itt a térségben legközelebb az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszán létesül egy szintén madárbarát középfeszültségű hálózat, azt követően pedig a gólyák által táplálkozó- és gyülekezőhelyként használt Bonyhádi tó környékén végez madárbarát átalakításokat az energiacég.

Továbbiak
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez, harminchét pedig minden adatvédelmet feladna, ha ingyenes és jobb egészségügyi ellátást kapna cserébe.
Brand | 2026. március 03.
A következő egy évben a középkorúak táborában tízből négyen terveznek autóvásárlást a K&H biztos jövő kutatás szerint.
Brand | 2026. január 14.