Fotó: Campaign Creators/Unsplash.com
A felmérés 225 amerikai, legalább 250 millió dolláros éves árbevételű vállalat marketing-, adat- és AI-vezetőjének válaszait elemezte.
Az AI alkalmazása a marketingben az utóbbi egy évben új szakaszba lépett: az amerikai Kana kutatása szerint a nagyvállalatok többsége már nem azt mérlegeli, hogy bevezesse-e az AI-ügynököket, hanem azt, hogyan irányítsa és szabályozza azok működését, illetve az AI által használt adatokat.
A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a vállalatok 70 százaléka már éles környezetben használ egyedi fejlesztésű AI-marketingügynököket, melyek már képesek arra, hogy önállóan végezzenek marketingfeladatokat. Csupán a megkérdezettek 3 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem alkalmaz mesterséges intelligenciát marketingcélokra. A számok kétségtelenül azt mutatják, hogy az amerikai piac már túllépett a pilotprojektek korszakán, a fő kihívást ma már a rendszerek skálázása és irányítása jelenti.
A kutatás szerint ugyanakkor továbbra sem tisztázott, hogy ki felel az AI-alapú marketingért. A válaszadók 40 százaléka szerint ezt a szerepet a Chief AI Officernek (CAIO) kellene betöltenie, ezt egyébként az AI-vezetők több mint fele is támogatná. A marketingvezetők ezzel szemben inkább saját területükön vagy megosztott felelősségi körben képzelik el az AI irányítását. A kutatás szerint a tisztázatlan felelősségi viszonyok komoly szervezeti kockázatot jelentenek, és lassíthatják az AI-projektek sikeres bevezetését. Érdekes ellentmondás rajzolódik ki a vállalatok önértékelése és a valós kihívások között. Bár a vezetők 76 százaléka véli úgy, hogy szervezete felkészült az AI által támogatott döntéshozatal irányítására, és 86 százalék megfelelőnek tartja adat-infrastruktúráját, ugyanők a gyenge adatminőséget és az adatirányítás hiányosságait nevezték a második és harmadik legnagyobb akadálynak az AI-marketing fejlődésében.
A fejlesztések ütemét a válaszok alapján részben a versenytársaktól való lemaradás miatti félelem hajtja: a megkérdezettek 69 százaléka szerint ez a legerősebb motiváció az AI-ba történő beruházások mögött, még a biztonsági vagy adatvédelmi aggályokat is megelőzve. A vállalatvezetők ugyanakkor rendkívül gyors változásra számítanak. 82 százalékuk úgy véli, hogy két éven belül az AI-ügynökök a rutinszerű marketingdöntések legalább egyharmadát hozzák majd meg, míg 46 százalék szerint ezeknek már a többsége is automatizálható lesz.
Abban ugyanakkor teljes az egyetértés a megkérdezett marketing-, adat- és AI-vezetők között, hogy mire érdemes használni az AI-ügynököket. A legfontosabb felhasználási területek a valós idejű, személyre szabott ügyfélkommunikáció, valamint a kampányok automatikus, több csatornán történő optimalizálása.
Tom Chavez, a Kana társalapítója és vezérigazgatója szerint a vállalatokat az érdekli, hogyan lehet biztonságosan és hatékonyan használni az AI-t marketingcékokra. Úgy véli, a következő két évben azok a szervezetek kerülnek előnybe, amelyek nemcsak gyorsan vezetik be az AI-t, hanem megfelelő adatkezelési, irányítási és technológiai alapokat is kiépítenek hozzá. A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy az AI-marketing jövőjét már nem a technológia elérhetősége, hanem jóval inkább a vállalati felkészültség és a megfelelő irányítás fogja meghatározni.
via MarctechCube