Gyors egymásutánban vált meg két milliárdos árbevételű cégében meglévő tulajdonrészétől Balásy Gyula, és mindkét esetben azonnali névváltás követi a tulajdonosváltást – számolt be a Telex kedden a cégbírósági adatokra hivatkozva.
A portál információi szerint az üzletember október 1-jén adta el a Lounge Communication Kft.-ben meglévő 50 százalékos üzletrészét tulajdonostársának, az ügynökséget 2011-es indulása óta vezető Mamusits Péter Dávidnak. A tavaly 1,38 milliárd forintos árbevétel mellett 337,5 millió forintos adózott eredményt elérő PR- és kommunikációs cég nem sokáig viseli tovább a Lounge brandet: a benyújtott cégbírósági dokumentumok alapján a társaság a jövőben Craft Communication Szolgáltató Kft. néven folytatja a működését.
Nem ez volt az egyetlen gyors kivásárlás a cégcsoport körül: egy nappal korábban, szeptember 30-án Balásy a Media Dynamics Kft.-ben lévő 100 százalékos részesedésétől is megvált, amelyet a cég alapító-ügyvezetője, Kapitány Orsolya vett át, ahogy erről mi is írtunk október elején. Az új tulajdonos szintén a profil- és névváltás mellett döntött, így a korábbi Media Dynamics azóta már AdComMedia Kft. néven szerepel.
A tulajdonosi átrendeződés hátterében a csoportot érintő jelentős piaci és jogi fordulatok állnak. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal korábban 150 milliárd forintos keretmegállapodásokat mondott fel, miközben több Balásy-érdekeltség ellen hatósági vizsgálatok, nyomozások és számlazárolások is indultak. Balásy korábban felajánlotta több kulcscége (köztük a Lounge Design, a New Land Media, a Lounge Event és a Visual Europe) állami átadását, ám a kisebb, de tőkeerős leányvállalatok a jelek szerint a menedzsment kivásárlásával és a kompromittálódott márkanév teljes elhagyásával próbálnak önálló, új fejezetet nyitni a hazai kommunikációs piacon.