Média 2026. augusztus 25

Új vezetőkkel és ismert arcokkal frissít az ATV: a Blikktől jön Szirmay Dávid

Megújul a Start és az ATV Híradó is: utóbbi esetében távozik Szurok Tamás főszerkesztő, aki a jövőben az RTL Híradóját vezeti majd.

Szeptembertől több ponton is átalakítja műsorait és műsorvezetői csapatát az ATV. A legfontosabb változás az ATV Híradó élén történik: a jelenlegi főszerkesztő, Szurok András az Index információi szerint az RTL Híradóját vezeti majd, helyét pedig Lendvai Szabolcs veszi át, aki közel negyven éve a médiában dolgozik, nyolc éve pedig az ATV-nél. Pályája során megfordult az MTV-ben, a Magyar Rádióban és az RTL-nél, majd 17 éven át az InfoRádió főszerkesztő-helyettese volt.

A csatorna az Indexnek azt közölte, hogy a hírműsornál továbbra is a gyors és hiteles tájékoztatást tekinti elsődlegesnek, ennek érdekében pedig tapasztalt szakemberekkel és ismert televíziós személyiségekkel erősítik a stábot. A Híradó műsorvezetői között szeptembertől Varga Edit is megjelenik, aki korábban az MTVA Híradóját vezette, emellett a Virtuózok és a Játék határok nélkül házigazdájaként vált ismertté.

A változások a reggeli műsorokat is érintik: a Startban Rónai Egon és Somos András mellett Szirmay Dávid lesz a harmadik műsorvezető, egyben a műsor főszerkesztője. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Szirmay tizenkét év után távozott a Blikktől, ahol politikai rovatvezetőként és főszerkesztő-helyettesként dolgozott, valamint ő indította és vezette a Blikk Talk közéleti beszélgetéssorozatot.

Hosszú, írott sajtóval övezett évtizedek után eljött az idő, hogy váltsak. Persze nem lesz teljesen idegen terep, hiszen a televíziózás mindig is része volt az életemnek, de ez most valami új, valami igazán izgalmas kihívásnak ígérkezik. Megtisztelő volt Németh S. Szilárd vezérigazgató és Bednárik Imre hírigazgató megkeresése, nagyon várom a közös munkát. Szeptemberben tehát Start! – mondta el a váltással kapcsolatban Szirmay Dávid.

A csatorna további új igazolásokkal is készül: az időjárás-jelentői csapathoz Kocsis Korinna korábbi szépségkirálynő és televíziós személyiség csatlakozik, míg Tresó Tibor riporterként érkezik a Heti Napló Sváby Andrással stábjába.

„Az intézmény elismerésének tekintjük, hogy az ATV munkatársaira jelentős igény van a kommunikációs piacon. Annak pedig örülünk, hogy a televíziót nyáron több komoly szakemberrel tudtuk megerősíteni, így a színvonal nem esik. Szirmay Dávid érkezésével egy tapasztalt, tekintélyes főszerkesztőt és műsorvezetőt nyert az ATV. Lendvai Szabolcs közel negyven éve dolgozik a televíziós szakmában magas szinten, személyében egy rutinos vezetőt kap az ATV Híradó. Szurok András elkötelezett munkáját köszönjük, és sok sikert kívánunk új feladataihoz!” – mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

via Index

Továbbiak
Február 13-án véget ért A Nagy Ő, amiben Stohl András végül Kiss Kriszta mellett tette le a voksát. A nézők pedig a TV2 mellett, hiszen a műsor sikerének is köszönhetően rekordmagas nézői részesedéssel zárta a hetet.
Média | 2026. február 16.
29 év után számolja fel a csatorna a műsort, közölte Vaszily Miklós, a csatorna vezérigazgatója, aki szervezeti és strukturális átalakításokra hivatkozva hozta meg a döntést.
Média | 2026. május 07.