Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Brand 2022. március 11

Az Auchan és a Tesco is nyitott a menekültek foglalkoztatására

A kiskereskedelem olyan terület, ahol lehetőség van a rugalmas foglalkoztatási formára, például részmunkaidős állás betöltésére is. Ez fontos szempont lehet a menekülteknek, akik elsősorban kisgyermekekkel érkeznek - nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára csütörtökön az MTI-nek.

A főtitkár kitért arra, hogy az Ukrajnából menekülőket a határnál a karitatív szervezetek fogadják. Mindegyik üzletlánc kapcsolatban áll valamelyik karitatív szervezettel, amelyeknek a cégek már jelezték, hogy ha valaki álláslehetőséget keres, akkor a kereskedelmet is tudják ajánlani számára.

A Tesco csütörtökön jelentette be, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben várja azoknak az Ukrajnából elmenekült embereknek a jelentkezését, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Az élelmiszerláncnál 385 nyitott pozícióra várják a jelentkezéseket. Elsősorban a fővárosi és környéki áruházakban kínálnak teljes vagy részmunkaidős állásokat, de határ menti áruházakban is tudnak 55 új munkatársat foglalkoztatni. Emellett 30, angolul beszélő munkavállalót is alkalmazna a Tesco a budaörsi központi irodájában, valamint Budapesten, a Váci úton található Tesco Business Services központjában.

Az Auchan Magyarország az MTI érdeklődésére szintén közölte, nyitott arra, hogy munkalehetőséget biztosítsanak az Ukrajnából ideérkezőknek és hosszabb távon maradóknak, ezzel is segítve őket. A vállalat HR igazgatósága már dolgozik a felvételük és alkalmazásuk feltételeinek kidolgozásán.

Továbbiak
Mára beérett az Empire State Building csúcsára kapaszkodó orosz szerelmespár akciója, akiket bár azonnal letartóztattak, a marketingesek örömmel kapaszkodnak fel hozzájuk, hogy szerezzenek egy kis figyelmet a márkájuknak.
Brand | 2026. július 03.
A Telekom kampányához a „not a passenger” mottót választotta, és a Grammy-díjas Wet Leg zenekar közreműködésével készült. A zenekar énekesnője a kampány főszereplője, és van mit mondania a szeptemberi iskolakezdéshez készülőknek.
Brand | 2026. augusztus 24.