Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Fotó: Szilvay Gergely Facebook-oldala
Média 2026. augusztus 04

Megszűnt a Mandiner nyomtatott hetilapja

A 2019-ben indult kiadást is elérte a Fideszes médiát megkarcsúsító gazdasági racionalizálás, de az utolsó számban Schmidt Mária még azért ráfogta az internetre, mint olyanra a Fidesz bukását.

Megerősítette a hírt a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. (a lap kiadója), miszerint a múlt hét csütörtöki lapszámuk volt az utolsó. „Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg” – derült ki a Mandiner online oldalán közzétett közleményből.

Hozzáteszik, „célunk a kezdetek óta az volt, hogy – a nyomtatott sajtó örökségével, hivatásával és felelősségével tisztában lévén – hiteles, mértéktartó, tisztességes, olvasóinkat szolgáló újságot készítsünk hétről hétre, több mint hatvan oldalon. A legjobb tudásunk szerint kívántuk olvasóink elé tárni hazánk, a külhoni magyarság, a kultúra, a gazdaság, a sport és a nagyvilág aktualitásait és háttérfolyamatait.”

A megszűnés miatt az előfizetőknek időarányosan visszatérítik a még igénybe nem vett időszakra jutó összeget. A július 30-ai, utolsó megjelent lapszámban azért még hozták a megszokott formát: a címlapon ugyanis a Fidesz-közeli üzletember és történész, Schmidt Mára fejtette meg a 16 évig kormányzó Orbán Viktor és pártjának bukását. A vele készült interjúban többek közt arról beszélt, hogy a választási vereséget a kifáradás, túlzott magabiztosság, megváltozott világ, és a széles sávú internettel való teljes lefedettség okozta.

Továbbiak
Az RTL műsorában erőszakos jeleneteket közvetítettek, az NMHH ezért szabta ki a büntetést.
Média | 2026. május 28.
A Médiapiac hozta nyilvánosságra az adatokat kedd délutánra vonatkozóan, majd 19:56-tól, amikor a Tanú című filmet kezdték vetíteni az M1-en.
Média | 2026. július 08.