Brand 2026. június 29

Távozik a Ferrari marketingvezetője, miután nemrég bemutatták a márka első elektromos autóját

Nem aratott osztatlan sikert a Luce névre keresztelt első teljesen elektromos autója, aminek bemutatása után rögtön másnap 8 százalékot esett vissza a cég a tőzsdén.

Ahogy arról mi is írtunk, a Ferrari május végén jelentette be: megérkezett az első teljesen elektromos autójuk, a Luce. A bemutató óta a Luce-t – neve olaszul „fényt” jelent, és az egykori Apple-dizájnfőnök, Jony Ive közreműködésével tervezték – az internet népe egy Nissan Leafhez és egy olcsó Toyota-modellhez hasonlította, és erre egyébként maga a piac is sarkosan reagált: a Ferrari részvényei a milánói kereskedésben akár 7,8%-ot is eshettek másnap.

Az igencsak borsos 550 ezer euróba kerülő autó körüli viták a cégen belülre is megérkeztek: pár napja jelentette be a Ferrari, hogy távozik a vállalat marketing- és kereskedelmi vezetője. Enrico Galliera 16 év után hagyja el a legendás olasz sportautó-gyártót, utódja pedig júliustól Massimiliano Di Silvestre, a BMW Italy korábbi vezetője lesz. A Ferrari közleménye szerint Galliera „új fejezetet kíván nyitni szakmai pályafutásában”, döntését pedig már korábban megosztotta a vállalattal. A cég egyébként nem hozta összefüggésbe a távozást a Luce bemutatójával, és külön nem említette az akörüli körüli negatív visszhangot sem.

Galliera egyébként 2010 óta töltötte be vezetői szerepét, amely során több fontos mérföldkőnél is jelen volt: irányítása alatt mutatták be 2013-ban a LaFerrarit, a márka első sorozatgyártású hibrid szupersportautóját, majd a vállalat 2015-ben belépett a New York-i tőzsdére, egy évvel később pedig Milánóban is megjelent a részvénypiacon. Bár a vállalat hivatalosan nem kapcsolta össze a két eseményt, Galliera távozása újabb kérdéseket vet fel arról, hogyan kezeli a Ferrari az elektromos átállás jelentette kihívásokat úgy, hogy közben megőrizze ikonikus márkaértékét.

John Elkann (jelenlegi Ferrari-elnök) és a Ferrari jelenlegi vezérigazgatója, Benedetto Vigna még XIV. Leó Pápához is ellátogattak (remélhetőleg nem gyónni az autó miatt), hogy promózzák a cég történelminek számító első elektromos autóját, sőt, még azt is megengedték neki, hogy egy gyors körre elvigye azt Őszentsége. Erről a videó itt nézhető meg:

via BBC

Borítókép: CryptoCrunch Facebook-oldala

Továbbiak
Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között.
Brand | 2026. január 15.
A PwC Magyarország 15. alkalommal készült vezérigazgató-felmérésének fogyasztói piacok iparági kutatását a Trade Magazinnal együttműködésben készítette el.
Brand | 2026. március 26.