A Radnai Márk által nemrég bejelentett társadalmi egyeztetésre szánt platform azonban kicsit feleltetősre sikeredett, nem lehet ám rögtön megjegyzéseket tenni.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, nemrég önironikus videóban jelentette be Radnai, a Tisza-kormány országgyűlési képviselője és az Emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztosa, hogy augusztustól bármelyik magyar állampolgár elmondhatja a véleményét a Közhang nevű honlapon, ami akkor úgy tűnt, sokkal több egy kitöltendő mezőnél: a portálon ugyanis a felvetett témákban kisebb tájékoztató anyagokat is nyújtanak, amelyek segítségével jobban megalapozott véleményeket tudnak írni az emberek. Most kiderült, milyen lesz a véleményezés folyamata a valóságban: az oldalon a véleményünk elmondása előtt ezeket a tájékoztató anyagokat végig kell nézni, és csak azután férünk hozzá a hozzászólás lehetőségéhez.
„A következő két hónapban tíz egymásra épülő fejezetben lesz lehetőséged véleményezni a közmédia jövőjének legfontosabb kérdéseit” – áll a Közhang közleményében. Hozzáteszik, „az első fejezetben hasznos videók segítségével mutatjuk meg, hogy mit gondolnak mások az adott témáról, kinek mi a fontos, és hogyan működik a közszolgáltatás a világ más országaiban”.
A jelenleg egyetlen elérhető téma az oldalon a közmédia, amely összesen nyolc ilyen tájékoztató fejezetre oszlik, és ezeket bizony végig kell nézni. Az anyagokban megismerhetjük, más állmapolgárok milyen véleménnyel vannak a közmédiáról és annak szerepéről, és még mielőtt azt gondolnánk, hogy át tudunk rajtuk kattintani, nincs így: a szabályos továbbhaladás érdekében az oldal ellenőrző kérdéseket fog feltenni. Az egyeztetéssel egyidőben azonban még csak az első ilyen fejezet elérhető, az oldal szerint a következők megjelenésére még várni kell.
A véleményezhető témák az oldal szerint a következőek lesznek a közeljövőben: elmondhatjuk majd véleményünket a társadalmi megbékélésről, a KRESZ megújításáról, magáról a Közhang felületéről, az ország gazdaságáról, vagy épp a rövidtávú lakáskiadásról.
via Telex