Brand 2026. augusztus 31

Két évtizedes kihagyás után visszatér a Budapest Parádé

Jövőre nagyjából harminc kamionnal szeretne a zenés esemény visszatérni az Andrássy útra. Az elektronikus zenei eseményt ingyenesre tervezik megcsinálni.

Már hivatalos oldala is van annak a 2027-re tervezett Budapest Parádé zenés eseménynek, amelyet utoljára 2006-ban tartottak meg az Andrássy úton. Anno a berlini Love Parade mintájára, hazánkban 2000-ben indult minifesztiválon a magyar és a nemzetközi elektronikus zenei szcéna előadói kaptak mindig is helyet, és ez jövőre sem lesz másképp: a fellépőkről még azonban nem tudunk semmit.

A húsz év után visszatérő Budapest Parádéról azt írják a szervezők, hogy azt az eredeti koncepció szerint tervzezik megcsinálni, tehát az esemény ingyenesen lesz látogatható. Kérdés, hogy mennyire lesz ezúttal fenntartható a dolog, tekintve, hogy 2007-ben már pont azért nem sikerült megtartani az eseményt, mert nem tudtak elég szponzort összehozni a támogatáshoz. A cég közlése szerint nincs osztalékfizetés, a támogatásokkal pedig minden esetben átláthatóan, „üvegzseb” jelleggel elszámolnak, és az elszámolásokat közzéteszik a honlapjukon. Ha pozitív eredmény keletkezik, a fennmaradó összeget a következő évi parádé megszervezésére fordítják.

A felvonultatott zenei stílusok tekintetében az elektronikus vonal dominált mindig is (techno, trance, house), ugyanakkor a rock, rap és a punk műfaj is képviseltette magát. A felvonulás emellett a kulturális sokszínűséget is igyekezett hangsúlyozni. Voltak évek, amikor 50 kamion és akár 700 ezer ember is részt vett a felvonuláson.

Az esemény dátuma a Budapest Parádé Facebook-eseménye alapján 2027 augusztus 28-a lesz.

És a végén jöjjön egy kis kedvcsináló 2003-ból:

via 24.hu

Továbbiak
A Netflix egyik filmpremierjének reklámkampánya került a figyelem középpontjába, de nem ez az első alkalom hogy élettel töltik meg a köztéri reklámozást. Emlékeztek az Apple TV nagy dobására?
Brand | 2026. augusztus 10.
Az Év Magyar Autója versenyben a zsűri kiválasztja azt a PR-szakembert, aki szakmai tevékenységével kimagaslik a mezőnyből, illetve a versenyben nevező importőr, márka, autógyártó képviseletében a leginkább segíti a zsűrit.
Brand | 2026. május 05.