Megszűnik a Győr város médiacentruma, a Győr Plusz Média Zrt. – erről kedden döntött a centrumot eddig fenntartó Győr-Szol Zrt. igazgatótanácsa. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a Győr Plusz Televízió, a Győr Plusz Rádió, a Győr Plusz Hetilap és a Győrplusz.hu weboldal is - írta meg kedden a Telex.
A Győr+ online felületén most olvasható közlemény szerint „az elmúlt hetekben a Győr Plusz Média Zrt. vezetősége számos egyeztetést végzett annak érdekében, hogy a médiacég tovább működhessen, elsősorban a több, mint negyven munkahely megőrzése érdekében”. De nem értek el eredményt. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik a Győr-Szol jelenlegi helyzete, az az „1,7 milliárdos lakásalap-botrány” ami miatt néhány napja az elnök-vezérigazgató is lemondott a posztjáról.
Azzal, hogy a teljes portfóliót felszámolják, csaknem 50 munkatárs állása is megszűnik. A városi médiaközpont sorsa azzal és akkor pecsételődött meg, amikor a Fidesz elbukta a választásokat, a médiumot a párt addig szinte a sajátjaként kezelte. Az ellenzéki városvezetés, élén Pintér Bence polgármesterrel számos alkalommal kritizálta a nyilvánvaló egyoldalúsága miatt, a Győrplusz név helyett Fideszplusz kifejezést használva.
A Mérték Médiaelemző Műhely a győri lakásalap-ügyet felhasználva vizsgálta meg a Győr+ kiegyensúlyozottságát idén márciusban. Az 1,7 milliárd kirobbanását követő húsz nap 525 online cikkéből 68-at elemeztek, amelyek a polgármesterrel, a Győr-Szol Zrt.-vel vagy a győri közgyűléssel foglalkoztak. Megállapításuk szerint „a GyőrPlusz szerkesztési gyakorlata a közszolgálati jelleg helyett a korábbi politikai erővonalakhoz igazodó, asszimmetrikus és kiegyensúlyozatlan tájékoztatást valósít meg.”
A Győr+ Média vezérigazgatói székében folyamatosak voltak a változások, távozott például Knézy Jenő is. 2026 januárjától vezérigazgatónak Tóth Rebekát, a Fidelitas volt megyei elnökét nevezték ki, a hírcentrumot pedig Forgács (azóta nevet változtatva, Holló) Bernadett vezette. A tartalmi kérdéseken túl legalább ekkora problémát jelent a médiaholding finanszírozása is, ugyanis annak ellenére, hogy Kósa Roland alpolgármester szerint 2016 óta több mint egymilliárd forintot kapott a Győr+ Média az anyacégétől, tehát a Győr-Szoltól, a Győrplusz mégis a fizetésképtelenség szélére sodródott - számol be a Telex.
A Győrplusz weboldalán még friss híreket találunk, és a nyomtatott hetilap május 15-i száma is letölthető.
Alig két napja számoltunk be arról, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Szegedma is megszűnik, a források szerint a kiadóvállalat képviselői múlt hét végén Szegedre utaztak, és azonnali hatállyal felmondtak a szegedma.hu nyolcfős szerkesztőségének. A döntést annyival indokolták, hogy „átalakítások lesznek a sajtóportfólióban”. A változás már látható a lap impresszumában is. Az oldalon egyetlen név sem szerepel újságíróként vagy szerkesztőként.
A SzegedMA 2008-ban indult magántulajdonban, felvállaltan a „nemzeti, polgári és konzervatív értékek tudatos megőrzése és ápolása” érdekében. A Szegeder azt írja, a 2010-es évek elején népszerű helyi lapként működött az oldal, de az évtized második felében egyre inkább a kormányzati üzenetek közvetítése lett a fő funkciója, és sorra vesztette a sajtópereket. 2015-ben például élőben közvetítették, ahogy a menekültek elfoglalják az országot. A lap később a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) került, majd fokozatosan egybeolvadt a Délmagyarországgal.