Ügynökség 2026. május 20

Mit csinál egy kreatívigazgató? Marosi Gergő kiposztolta

Marosi Gergő egy hosszú LinkedIn posztban írt a vezető kreatív pozícióról, és kiderítettük, hogy miért tartotta fontosnak megosztani ezen a platformon azt, hogy pontosan mit is csinál egy kreatívigazgató?

Szerző: Vörös L. Andrea

Egyik első főnököm, Kiskádár Tamás mesélte azt a sztorit, hogy amikor egy a csapatában dolgozó art directortól a nagyszülei megkérdezték, hogy mit is dolgozik? Akkor kis habozás után inkább csak annyit válaszolt, hogy Pesten dolgozom. Áhh, Pesten, akkor jó - jött rá a megnyugodott válasz a nagyitól.

Néha én is azt érzem, hogy egyszerűbb lenne annyit válaszolnom arra a kérdésre, hogy mit csinál egy kreatívigazgató, hogy Pesten dolgozom. De most mégis megpróbálom elmagyarázni – így kezdődik Marosi Gergő, a Mito kreatívigazgatójának posztja

A LinkedIn bejegyzésben megosztja, hogy pontosan mivel is foglalkozik, és vezetőként megfogalmazza, hogy három célja van: a legjobb emberekkel, a legjobb projekteken, a lehető legjobb körülmények között dolgozni, majd kifejti, hogy ez mit jelent számára. A legjobb körülményekhez ezt fűzi hozzá: talán a legnehezebben megfogható. Hegarty [Sir John Hegarty a brit és a nemzetközi reklámszakma egyik legnagyobb neve, a világhírű BBH (Bartle Bogle Hegarty) ügynökség társalapítója - a szerk.] mondta, hogy sitting on a beanbag doesn't make you creative, és ezzel mélységesen egyetértek. Ezért nem is szeretem azokat az allűröket, amik a kreatívügynökségi image-hez tartoznak. De azzal viszont egyetértek, hogy káosz és szabadság meg igenis kell. Ezt a csúszkát rohadt nehéz belőni, mert kellenek a folyamatok, a rendszer, a felelősségi viszonyok, de a felesleges bürokráciát utálom és küzdök is ellene. Amiért viszont lehet tudatosan tenni, és feladata is egy kreatívigazgatónak az a kultúra és a közeg, amiben a dolgozunk együtt, ahogy beszélünk egymással, ahogy segítjük egymást. Ez a fajta bajtársiasság baromi fontos.

Rákérdeztünk Gergőnél, hogy miért tartotta fontosnak ezt a bejegyzést: „Sokat posztolok LinkedInre, és mindig agyalok, hogy mi lehet érdekes téma, múltkor a 7 éves lányom egyik iskolai zsúrján megkérdezte valaki, hogy mit dolgozom? Amikor válaszoltam, láttam rajta, hogy lövése nincs” – mondta el Gergő, és hozzátette, hogy ez a hétköznapi szituáció ihlette meg: „ebből lehet egy jó és hasznos írás.”

 

Arra is rákérdeztünk, hogy miért ezt a platformot találja megfelelőnek: „szakmai megnyilvánulásaimat a LinkedInre rakom, és egyébként tök jó eléréseket hoz”. Marosi Gergőnek a LinkedInen majdnem 2000 követője van, nemrégiben - egy másik LinkedIn posztban - kifejtette, hogy milyen tapasztalatai és tervei vannak ezekkel a bejegyzésekkel:

Négy célom van a posztjaimmal. Az egyik, hogy azokról az értékekről, amik fontosak nekem tudjak írni, hátha találok szövetségeseket vagy hátha másokra is tudok hatni a témákban. Ilyen az utánpótlásnevelés fontossága, a teljesítményelvűség, a piaci működés, az ügyfél-ügynökség partneri/csapattársi viszony és a valódi hatást kiváltó melók felülértékelése a fesztivál-melókkal szemben.

A második, hogy a melóinkról meg a sikereinkről tudjak úgy mesélni, hogy az ne hencegés, meg dicsekvés legyen, hanem valami, ami vagy hasznos háttérinfó, keletkezéstörténet, nehézség, technológiai megoldás megosztása vagy hogy egy-egy siker mögött mi volt a tanulság, az áldozat vagy a döntések, amik odáig vezettek.

A harmadik cél az volt, hogy olyan szakmai ügyeket felhozzak, amik szerintem érdemesek a vitára, a párbeszédre, mint pl. a karácsonyi szünetre kiadott tenderek, vagy az M-listán felülreprezentált nem piaci márkák vagy a kreatív versenyeken való zsűrizések alapelvei vagy az ügynökségi népszámlálás tanulságai, vagy, hogy igenis tegyünk különbséget a piaci és a nem piaci ügynökségek között. Ezek tök sokszor, amúgy olyan vitaindítók voltak, amiknek aztán konkrét reformokban lett eredménye, szóval asszem, megérte felhozni ezeket a problémákat.

A negyedik pedig az volt, hogy legyen valami felület, ahol tudok okoskodni szakmai témákban, legyen az egy nemzetközi kampány, politikai kommunikáció, cannes-i tanulságok, AI kérdések, sportmarketing vagy épp bármi, ami valami miatt akkor épp érdekelt. A néhány negatív dologgal mint a felszínességgel vagy a teljesítmény nélküliek beugatásával meg gondolom ez együtt jár.

Mindenesetre jó volt belevágni, és bár néha teljesen megfoghatatlan számomra, hogy melyik poszt mekkorát megy, azért jó látni, hogy, mindenféle boost vagy prémiumság nélkül

Ebben a bejegyzésben a pontos LinkedIn elérési adatait is megosztotta követőivel:

 - 2026-ban 530.000 feletti impression-je volt a posztjaimnak

- A két év alatt több mint 900.000

- 2025-ben 6715 engagements jött ezekre

- A követők száma pedig 44%-kal nőtt

Ha szeretnétek ti is mesélni arról, hogy mivel foglalkoztok a saját pozíciótokban, várjuk írásaitokat a marketing@marketing.hu-ra!

Továbbiak
Egészségügyi marketingre specializált, adatvezérelt megközelítésével nyerte el a Positive Adamsky (PDKY) tagügynöksége, a Positive Health&Care a szegedi Mediversal meghívásos tenderét.
Ügynökség | 2026. május 20.
A reklám- és kommunikációs szakma több képviselője is reagált arra, hogy Balásy felajánlotta cégeit az államnak, például Urbán Zsolt, Pál Zsombor, Marosi Gergely, Persely Tamás és Erdős Ákos és Prezenszki Alex is.
Ügynökség | 2026. május 05.