Média 2022. augusztus 29

Változások az Indamediánál

Az Indamedia igazgatósága a gazdasági környezet változására válaszul kiadvány-portfóliója fejlesztése és vezetői munkatársi körének bővítése mellett döntött. A jelenlegi kinevezések ebbe a sorba illeszkednek, a következő hónapokban további bejelentések várhatók – jelentette be Ziegler Gábor, az Indamedia Network Zrt. vezérigazgatója.

Augusztus 10-én írt alá szándéknyilatkozatot a We Love Budapest Kft. adásvételéről a jelenlegi tulajdonos Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és az Indamedia Network. Várhatóan szeptember elsejével zárul hivatalosan az akvizíció, ezzel párhuzamosan szeptemberben érkezik új ügyvezető a kiadvány élére Tamasi Szilvia személyében, aki korábban a Mol Limónál és a Librinél is márkamenedzsment területen dolgozott. Az Indamedia igazgatósága részéről pedig Starcz Ákos igazgatósági tag felelős az integrációért.

A tervek szerint halad a Totalcar szervezeti átalakítása is, melynek célja, hogy a 2000 óta működő autós tematikájú portál a piac meghatározó és markáns szereplője maradjon. Ennek részeként még júliusban új ügyvezetőt és egy tartalomért felelős vezetőt neveztek ki a kiadvány élére, szeptemberben pedig új főszerkesztő érkezik a Totalcarhoz: Bittó Ákos a Blikk főszerkesztő-helyettesi pozíciójából igazol át az autós portálhoz.

Az Indamedia-csoport tíznél is több vállalatot és ezek márkáit foglalja magában. Ezek a cégek és márkák kommunikációjának összefogására, illetve további erősítésére a cégcsoport marketingkommunikációs igazgatói pozíciót hozott létre. Az új feladatkör ellátására a cégcsoport vezetése Sümegi Zsuzsannát kérte fel, aki eddig az Opel Magyarország marketing és PR igazgatói pozícióját töltötte be.

Továbbiak
Az RTL Magyarország meghatározó sikert aratott a február 2. és 8. között, a Corvin moziban megrendezett 45. Magyar Filmszemlén.
Média | 2026. február 09.
Szoboszlai Dominikról tett közzé több fotót az Magyar Labdarúgó Szövetség az Instagram oldalán, azóta elég intenzív utóéletet él a fotósorozat. A közösségi média menedzserek is rákaptak a legújabb mémre.
Média | 2026. június 02.