Felelősségteljes munkaköre mellett hogyan jut ideje saját márkát építeni, termékeket készíteni, fejlődni? Mit javasol azoknak, akik szintén belevágnának valami újba? Interjú Jákó Eszterrel, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatójával.
Hogyan indult a szerelem a kárpitozás iránt?
Huszonhét éve dolgozom a marketingszakmában, amelyben már szinte minden a digitális világban zajlik. Nekem hiányzott az, hogy valami kézzel foghatót alkossak. Kipróbáltam magam sok mindenben, több szakmát is szereztem felnőttképzésben – mint például a bármixer vagy a manikűrös -, jártam festő tanfolyamra, de ezek nem váltak az életem részévé. Mígnem az OKJ-s képzéseket böngészve rátaláltam a kárpitos szakmára. Beiratkoztam és teljesen beleszerettem. 2017-ben megszereztem a szakmunkás bizonyítványt és elkezdtem saját boldogságomra régi ülőbútorokból újakat készíteni.
Mit szólt ehhez a családod?
A fiam eleinte azt gondolta, hogy ez is csak egy hóbort, de ma már nagyon büszke rám. A párom gyakran tölti az idejét velem a műhelyben, segít abban, amihez férfikéz kell. Az alkotás lett a közös hobbink.
Hogyan reagálnak a kollégák, szakmai partnerek, amikor megtudják, hogy kárpitos is vagy?
Csodálkoznak, mert nem egy tipikus női szakma, de azért ez nem extrém dolog. Amikor kiderül, hogy ezt csinálom, akkor általában a másik fél is megosztja velem a hobbiját. A mai világban ez nem ritkaság. Sőt, ez azért jó, mert ennek mentén jobban és több emberhez lehet kapcsolódni. Nagyon klassz megtudni azt, hogy kiben mi van még ahhoz képest, amit látsz a napi munka során. Sokszínűek vagyunk, sőt! Kell más is, ami nem csak munka. Van, akivel a 3D nyomtatás kapcsán gondolkodunk közösen, van, akivel mintákat tervezünk, szóval hatalmas inspirációt jelent.
Hogyan emlékszel a kezdetekre?
Az iskola elvégzése után csináltam meg az első bútorokat. Elismerést kaptam az ismerősöktől, majd az egyre több biztatás hatására tovább fejlődtem. Kitaláltuk a márkanevem, meghatároztuk, hogy az Engill mitől más, mint a többi.
S mitől?
Egyrészt attól, hogy mindent saját kezűleg magam készítek, másrészt attól, hogy a bútoraimból tényleg nincs két egyforma. Sosem készül ugyanolyan, erre nagyon figyelek.
Aztán mi következett?
Sok időt és pénzt emésztett fel az indulás. Nagyon költségérzékeny az, ha valaki kicsiben kezdi. Meg kellett néznünk, hogy mi mennyibe kerül és nagyon figyeltem arra, hogy ne nyújtózkodjunk tovább, mint ameddig a takaró ér. A kezdetekkor meghatároztam, hogy mennyi pénzt áldozok az indulásra. Létre kellett hozni az online platformokat, profi fotókra volt szükség a bútorokról és szórólapot is gyártottunk. Megcsináltuk a termékfejlesztést, árakat kalkuláltunk. Tehát számos klasszikus dolgot meg kellett lépni. Hosszú folyamat volt, mire kialakult. Végül elkezdtem online árusítani és vásárokra járni. Az eladásokhoz vezető út is rögös volt, mert például közben derült ki, hogy a bútoraim értékesítésében van egy földrajzi korlát. Messzire nem tudunk költséghatékonyan egyedi darabokat szállítani. Ez engem keretek közé szorít. Elfogadtam. Lényegében finom tapogatózás volt az első időszak, hogy merre haladjak. Nem volt nagyon élesen kijelölt stratégia mögötte. Próbálkoztunk és figyeltük, mi működik jól.
Végül könnyen beindult az eladás? Hogy reagált a piac a megjelenésedre?
Önbizalmam eleinte nem nagyon volt, mert szerintem egy alkotó a saját munkájában mindig talál valamit, amit lehetett volna még jobban csinálni. Volt bennem egy kis izgalom, kétely, hogy vajon amit én készítek, azt elfogadja-e a piac. De elfogata. A bútoraim egyediek. A megvásárolt régi darabot teljesen lebontom, a fáját is felújítom, lekezelem gomba, penész, szú és egyéb ellen, az ülőfelületet újraépítem, csak ezután jön a kárpitozás. Mindeközben kialakul egy kapcsolat köztem és a bútor között. Ilyenkor érzem, hogy milyen formát, milyen kárpitot kíván. Elkészítem, és a kész terméket adom el. Azt nem vállalom, hogy megrendeléseket teljesítsek, mert az Engill-ben a saját álmaimat valósítom meg. A covid előttig nagyon szépen haladt az eladás. Kis vállalkozásom az induláskor mínuszban volt, aztán lett nullszaldós, majd átmentünk pozitívba, a coviddal pedig leállt minden.
Ezt hogyan élted meg?
A Covid alatt már volt egy műhelyem, ami nagyon jól jött. Szinte terápiás jelleggel jártam oda: ki tudtam mozdulni otthonról, alkothattam. Sőt úgy döntöttem, hogy ismét befektetek az álmomba és kitanulom az asztalos mesterséget is azért, hogy teljesen a nulláról fel tudjak építeni egy bútort. Úgyhogy egy ideje már járok a Woodyvity képzésére, a saját műhelyemet pedig szeretném felújítani. Így, amikor helyreáll a világ rendje, akkor én felkészülten állok majd a lehetőségek elé.
A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk