Az új elektromos Citroënt a legendás „Kacsa” koncepció alapján tervezték
A napokban zajló, hagyományos Párizsi Autószalonon a vezető európai autógyártók a steril, futurisztikus koncepciók helyett a nosztalgiához nyúlnak vissza, és olyan mélyen beágyazódott kulturális támpontokat triggerelnek, mint amit például a Citroën legendás Kacsája kivált. Az elektromos meghajtású, redizájnolt toute petite voiture nem mindenki tetszését nyeri el, de ez talán még nagyobbat tol az attrakción: másról sem beszélnek napok óta, és ilyen már rég nem történt az európai autópiacon.
A közösségi média feedjei az utóbbi napokban megteltek egy tűzpiros színű, sárga belsővel dizájnolt autóval, ami régi emlékeket idéz. A Citroën 2CV – amelyet mindenhol leginkább „Kacsa” néven ismernek – fejlesztése már az 1930-as évek végén elindult Pierre-Jules Boulanger vezetésével, ám a nagyközönségnek végül a második világháború után, az 1948-as Párizsi Autószalonon mutatták be, a sorozatgyártás pedig 1949-től egészen 1990-ig tartott, addig körülbelül ötmillió példány jött le a gyártószalagról. A tervezési koncepció, ami a TPV-projektként híresült el (toute petite voiture, azaz egészen kicsi autó) a vidéki Franciaország motorizálását célozta meg a lehető legegyszerűbb, legolcsóbb formában: a híres, belső vállalati brief szerint az „autónak képesnek kell lennie négy embert és ötven kilogramm burgonyát elszállítani óránkénti hatvan kilométeres sebességgel úgy, hogy a szántóföldön átkelve még egy kosár tojás se törjön össze a páratlanul puha rugózásnak köszönhetően”.
A kezdetekben kigúnyolt kacsaszerű képződmény elég hamar hamar popkulturális jelentőségre tett szert: a hippimozgalom, valamint a fogyasztói társadalommal és a technikai túlbonyolítottsággal szembemenő szabadságvágy megtestesítője lett. Karakteres, ringatózó vezetési élményt nyújtott, és jellegzetes motorhangja illetve a feltekerhető vászontető a szélesvásznon is hatalmas sikert aratott a hatvanas évektől: nem csupán Louis de Funés rettegett benne a Saint Tropez-i utakon Clotild-nővér mellett, de a James Bond-sorozatban is legalább olyan ikonikus szerepet kapott, mint a Bond-lányok. Az 1981-es Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only) című epizódban miután 007-es ikonikus Lotus Espritje a biztonsági rendszer miatt felrobban, Bond kénytelen egy élénksárga Citroën 2CV-nel menekülni a szerpentineken. Az üldözés során a kisautó felborul, golyózáport kap, mégis megbirkózik az üldöző Peugeot 504-esekkel. És ez a jelenet akkora sikert aratott, hogy a Citroën egy különleges, sárga színű, kamu golyónyomokkal és 007-es matricákkal díszített limitált szériát is piacra dobott akkoriban a típusból.
Most pedig 36 évvel a kivezetése után a Citroën újra hozzányúlt a régi 2CV koncepcióhoz, méghozzá modern elektromos verzióban a Citroën Ami modellre dizájnolva, ami azt jelenti, hogy a régi Kacsánál még rövidebb autóként kínálják majd várhatóan 2028-tól. A müncheni tz.de napilap elemzése szerint ez nem csupán egy epizód, vagy egy kósza revival, hanem a kiút lehet a kilátástalanságból az európai autógyártóknak. Ahogy írják, „az elektromos járművek piaca fordulóponthoz érkezett, hiszen a korai technológiai rajongók után a tömegpiaci vásárlóközönség megszólítása komoly kihívásokba ütközik. A prémium árazás, a lassuló lakossági kereslet és a piacot elárasztó, agresszív ár-érték arányú ázsiai modellek arra kényszerítik a hagyományos márkákat, hogy felülvizsgálják eddigi pozicionálásukat, az európai válasz pedig a retro-futurizmus és a nosztalgia marketing ötvözése lett.” – állítja az elemzés.
Az elmúlt években a gyártók absztrakt kódnevekkel és betűkombinációkkal próbáltak high-tech imázst építeni, de ezek a modellek érzelmileg nem rezonálnak a fogyasztókkal. „Ezzel szemben a legendás nevek és formavilágok azonnali asszociációs tőkét és érzelmi kötődést teremtenek. Egy több évtizedes kultuszautó neve generációkon átívelő bizalmat ébreszt, a modern villanyautók uniformizált világában a retro dizájnelemek azonnal kitűnnek a tömegből, mindemellett az európai örökség olyan fegyvertényt jelent, amellyel a feltörekvő új belépők nem rendelkeznek, hiszen nincsen semmilyen márkatörténetük, amihez igazodna az európai vásárló” - fejti ki a müncheni Tageszeitung, de kénytelenek vagyunk árnyalni a ezeket a megállapításokat.
Egy kínai autógyártó ugyanis épp most hozott ki egy elektromos modellt, ami a VW Bogár dizájnját koppintja le, legalábbis külsejében. Az ORA Ballet Cat a Great Wall Motors autógyártó vadonatúj ajánlata, indulóára 25 ezer euró körül mozog és kifejezetten női vezetőknek fejlesztették ki. Ez nem csupán a szokásos parkolóasszisztenciát jelenti, hanem egy konkrét „Lady Driving Mode”-ot, ami könnyen azt a benyomást keltheti, hogy a nők kevésbé magabiztosak a volán mögött az egyik kínai szaklap kritikája szerint. A „Gondoskodó férfi”-nek keresztelt üzemmód pedig – amely az ülésfűtést és a klímát kapcsolja be a menstruációs panaszok enyhítésére – a CarNewsChina szerint inkább sértőnek hathat, mint gondoskodónak. Mindenesetre egy hetvenéves történet valóban nem másolható, a nosztalgiaérzést kiváltó dizájn viszont láthatóan bátran bevethető.
Az ORA Ballet Cat az VW Bogár mása, kifejezetten női vezetőknek
A napokban is folyó párizsi autóbemutatón az is kiderül, hogy a gyártók a retro dizájnt nem feltétlenül luxusként, hanem megfizethető belépő szintű mobilitásként értelmezik újra, az emlegetett piros toute petite vointure például 15 ezer eurós indulóárért kínálják majd a Citroënnél, és ezt az árstratégiát ugyanúgy kihangosítják a kommunikációban, mint a retro-dizájnt.
A Renault is hasonlóan gondolkodik, a Párizsi Autószalonon bemutatták az új R5 E-Tech és a magyar néven Bakancs, azaz R4 E-Tech koncepciókat. A nosztalgikus külsőhöz modern belső tereket és élénk színeket passzintanak, kifejezetten a városi, parkolóhiányos vásárlóréteget megcélozva.
A német Audi idén szeptemberben debütált hasonló stratégiával, de a vállalat A2 e-tronjának az elemzők szerint az lehet a gyengéje, hogy túl magasra pozicionálják, és az árát már nem lesz hajlandó megfizetni a fogyasztó. Az indulóáron a legkisebb teljesítményű és hatótávú verziójáért majdnem 40 ezer euróért, közel 15 millió forintért lehet majd hozzájutni.
Az autóipari retro-hullám egy új jelenségként, a márkastratégia új szintjeként jelenik meg. „Egy teljesen új modellt és márkaidentitást nulláról felépíteni százmillió eurós kommunikációs büdzsét igényel, egy ismert név azonban önmagában generálja a sajtóvisszhangot és az organikus figyelmet, jelentősen csökkentve az ügyfélszerzési költségeket. Ráadásul ezek a modellek generációs hidat képeznek, hiszen egyszerre szólítják meg az idősebb generációt, akik a fiatalkorukat látják benne, és a fiatalokat, akik számára a korábbi évtizedek esztétikája ma a legfrissebb divattrendet jelenti.”
A törekvés pedig egyértelmű: a kínai gyártók alacsonyabb gyártási költségeivel és agresszív szoftveres előtörésével szemben az európai ipar az identitást és a kulturális örökséget állítja szembe.