A könyvek nem csak tárgy, hanem hangformában is velünk léteznek, erre akarta felhívni a figyelmet az Audible hangoskönyv-márka a New Yorkban nyitott új üzletükkel.
A több mint 557 négyzetméteren felfedezhető, könyvnélküli Audible Story House Manhattanben nyílt meg és bárki számára ingyenesen látogatható. A koncepció alapján a hagyományos könyvek helyett az olvasni (vagy hallgatni) vágyók úgynevezett Story Tile-ok – tapintható tárgyak és könyvborítók – segítségével böngészhetnek, amelyek egy-egy hangoskönyvet szólaltatnak meg. A széles kínálat számos műfajt lefed, többek között romantikus történeteket, true crime tartalmakat, kalandregényeket és wellbeing témájú könyveket is.
A látogatók ezeket a „tile”-okat (csempéket) hallgatóállomásokhoz vihetik, ahol belehallgathatnak a könyvekbe, vagy okostelefonjukhoz érintve közvetlenül streamelhetik az adott könyvet vagy kiadványt az Audible alkalmazásán keresztül. A könyvnélküli kömyvesboltban egyébként több mint 300 hangoskönyv érhető el.
A három emeleten összesen hat különböző hallgatói teret alakítottak ki, az egyik központi elem a Listening Bar, ahol úgynevezett Story Tenderek – emberi kurátorok – segítenek a látogatóknak az érdeklődésüknek megfelelő hangoskönyvek kiválasztásában. A koncepció tulajdonképpen a klasszikus könyvesbolti ajánlórendszer hangoskönyves megfelelőjét jelenti.
„Az Audible Story House fejlesztésekor egy egyszerű kérdést tettünk fel: hogyan néz ki egy könyvesbolt könyvek nélkül?” – mondta el James Finn, az Audible globális márka- és tartalommarketing vezetője. „A válasz végül egy olyan hely lett, ahol a hangalapú storytelling életre kel.”
Az installáció májusban látogatható és az egyik legelőremutatóbb példája annak, hogyan próbál egy digitális médiamárka fizikai jelenlétet építeni, nem elsősorban értékesítési céllal, hanem a felfedezés, az élmény és a közösségépítés érdekében.
via FamousCampaigns