Brand 2023. október 09

Ismét itt a Bizalom hónapja az Auchanban

Manapság egyre népszerűbbek a különböző hűségprogramok, ezt mutatja az is, hogy a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, az Auchan vásárlóinak több mint fele rendelkezik már Bizalomkártyával vagy ennek digitális változatával, az OkAuchan applikációval. A Bizalomkártya-tulajdonosok amellett, hogy akár 30-50%-os kedvezményt érvényesíthetnek a megjelölt termékeknél, költéseik után még pontokat is gyűjthetnek, amelyeket egy következő vásárlás alkalmával egy az egyben (egy bizalompont egy forintot ér) felhasználhatnak.

A kedvező ajánlatok mellett az áruházlánc két vásárlói rétegének külön is szeretne segíteni azzal, hogy bizonyos napokon a vásárlásaik után háromszoros mennyiségű pontot ad, így a nyugdíjasok hétfőnként, a legalább egy 18 év alatti gyermeket nevelő családosok pedig péntekenként kapnak több levásárolható Bizalompontot.

Októberben pedig ennél is több lehetőséget kínál a hűségprogramja résztvevői számára, ugyanis nagyszabású kampányt indít. A tavalyihoz hasonló nyereményjátékkal várják a vásárlókat, amelyen akár egy teljes évi bevásárlás összegét is elnyerheti a legszerencsésebb, kétszázan 100 ezer Bizalomponttal, egy nyertes pedig két KTM elektromos biciklivel lesz gazdagabb. De ezenkívül kiemelt Bizalomkártyás ajánlatokkal, extra kuponokkal, áruházi kitelepüléssel is készülnek a programban résztvevők számára. Sőt elindul egy partnerprogram is, ahol a vásárlók a Bizalomkártya segítségével az Auchan áruházakon kívül is kedvezményes ajánlatokat vehetnek igénybe.

További részletek: https://bizalomkartya.auchan.hu/bizalomhonapja weboldalon.

Továbbiak
​​​​​​​A MediaMarkt rendszeresen hozza el azokat a fejlesztéseket, amelyek meghatározzák a következő időszak trendjeit.
Brand | 2026. március 24.
A 11. kerületben nyit speciality kávézót, délutáni pékséget Tóth Vera és Pauli Zoltán VERÁS néven, ami péntek esténként pezsgőbárként is funkcionál majd.
Brand | 2026. június 11.