Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Brand 2023. július 13

Fesztiválsminkkel állt elő a Pepsi

„A Z-generációra és a bennük rejlő kreativitásra szeretnénk irányítani a figyelmet, és arra ösztönözni őket, hogy merjék kifejezni önmagukat, engedjék szabadjára a kreativitásukat. Ezeket a célokat a Pepsi Space verseny mellett, amelyre még július 31-ig várjuk a pályázatokat, a két egyetemi fesztiválon is igyekszünk megvalósítani, valamint kézzelfoghatóbbá tenni egyedi és feltűnő sminkekkel” – mondta Zubály Ildikó, a Pepsi brand managere.

Az EFOTT és a Campus fesztiválokon most bárki kipróbálhatja a Pepsi inspirálta egyedi, csillogó sminkeket, amelyeket egy sminkmester kifejezetten erre a két nyári fesztiválra tervezett, és amelyekben a márka védjegyévé vált piros, fehér és kék színek egyszerre jelennek meg.

„Egy új smink megálmodása mindig izgalmas és kreatív folyamat, főleg akkor, ha egy olyan termék inspirálja, ami ennyire sokszínű. A Pepsi márka élénk színei nagyszerű kiindulópontot adtak a tökéletes fesztiválsmink megalkotásához, amiből természetesen nem hiányozhat a ragyogás sem” – mesélte a make-up artist, Liv Rideg, aki több nemzetközi divatesemény, köztük a párizsi és a dubaji divathét vezető sminkese is volt. 

Azok a fesztiválozók, akik szeretnének kitűnni a tömegből az EFOTT-on és a Campuson, a Pepsi standjánál kérhetik a sminkmester fesztiválsminkjeit, vagy megélve saját kreativitásukat, az önkifejezés jegyében megalkothatják a sajátjukat – akár a hostessek segítségével -, és egyből meg is örökíthetik az egyedi fotófal installáció előtt.

A Pepsi most a Z-generációra irányítja a figyelmet, arra ösztönözve őket, hogy merjék megmutatni önmagukat és éljék meg azt, ami bennük van. Ezt pedig nem csupán a két egyetemi fesztiválon képviseli. A Pepsi Space kampányban a jelentkezők szabad kezet és teret kapnak, hogy megmutathassák Magyarországnak a bennük rejlő kreativitást. A versenyen négy kategóriában – fotó, grafika, rövid videó és zene/hanganyag – lehet pályázni, a nyertes művek az utókommunikációs kampány során pedig akár a Pepsi közterületi plakátjaira és digitális felületeire is felkerülhetnek

Továbbiak
Az új év egy új kezdet ígéretét hozza magával: ilyenkor előkerülnek a már jól ismert fogadalmak, és velük együtt a tudatosabb és egészségesebb életmód iránti igény. A BioTechUSA szakértői segítenek!
Brand | 2026. január 08.
A TelekomFilm kooprodukciójában készült, K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében, bongor EXTÁZIS című albumából készült alkotás az addikció, a családi minták és a felépülés nehéz témáit dolgozza fel.
Brand | 2026. október 15.