Brand 2023. június 09

Elhivatott diákok versenyeztek a cementgyárban

A fiatalok hozzáállása és tenni akarása a záloga egy egészségesebb, fenntarthatóbb jövőnek. Éppen ezért hozta létre a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Duna Dráva Cement Kft. (DDC) a Zöld Alternatíva Vetélkedőt, hogy segítse és támogassa a fiatalokat a környezettudatos szemlélet kialakításában.

Ahogy a korábbi években, úgy idén is a regisztrált csapatoknak először egy, a DDC-vel és a fenntarthatósággal kapcsolatos online kérdéssort kellett megoldaniuk, majd a 6 legjobban teljesítő csapat jutott tovább a döntőbe.

Az első forduló során előnyhöz, plusz pontokhoz juthattak azok a csapatok, akik ellátogattak a váci Madách Imre Művelődési Központban megtalálható DDC-s kiállításra, ugyanis a feladatsorban a kiállításra specializálódott kérdések is helyet kaptak.

A döntő során pedig több helyszínen is megmutatták tudásukat a résztvevők. A Duna-parti állomások után a Sejcei Mészkőbányába vezetett a csapatok útja, végül pedig a Váci Cementgyárba, ahol szakmai ismereteik mellett zenei és tánctudásukat is megcsillogtathatták a zsűri előtt a diákok.

A döntőn végül a - VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium - GT-MAX csapata bizonyult a legjobbnak. Második helyen végzett a - Váci Madách Imre Gimnázium - DDM csapata, míg a harmadik helyre a - VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium - Sóder Klub csapata került.

Ahogy a korábbi években, úgy idén is értékes nyereményekkel távoztak a csapatok.

Továbbiak
2030-ra a privát piacok (magántőke, magánhitel) bevételei várhatóan elérik a 432,2 milliárd dollárt – derül ki a PwC 2025-ös Global Asset & Wealth Management Report jelentéséből.
Brand | 2026. január 08.
A Wellis mára Európa egyik meghatározó wellnessmárkájává vált: az új MMSZ-tagcég marketingigazgatójával, Gesztesi Gáborral a digitális transzformációról, a prémium termékek piacáról és a szakmai díjakról beszélgettünk.
Brand | 2026. június 08.