A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, az Auchan Magyarország többféle gyűjtéssel kívánja segíteni a Magyar Vöröskereszt humanitárius munkáját, amit az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a Kárpátalján maradtak érdekében végez. Jelenleg a szervezet két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vesznek a menekültek fogadásában, élelmezésében, tájékoztatásában és elhelyezésében, ahogy Budapesten is a Nyugati pályaudvaron. A szervezet eddig két többtonnás segélyszállítmányt vitt a határon túlra, a kárpátaljai Beregszászra és Ungvárra, amit az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezetének adott át az ottmaradók ellátására.
Az Auchan Magyarország ezt a kiterjedt humanitárius tevékenységet három módon is támogatja: anyagilag, önkéntes munkával és gyűjtés szervezésével, amihez többféle módon is csatlakozhatnak a vásárlók.