Impact | 2026. február 06.

Nagyobb lehet az AI klímahaszna, mint a lábnyoma

Davosban gyűltek össze január közepén a világ vezető politikusai, üzletemberei, tudósai és döntéshozói a Világgazdasági Fórumon annak érdekében, hogy megvitassák a világ legfontosabb történéseit és legnagyobb kihívásait. Lehet, hogy sokaknak csak az amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos kijelentései, a francia elnök napszemüvege vagy a kanadai elnök beszéde maradt meg, azonban ezek mellett is volt bőven látni- és hallgatnivaló a Fórumon.

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a KPMG nemzetközi szakemberei egy olyan tanulmánnyal és cselekvési tervvel érkeztek, amelyet követve a mesterséges intelligencia energiaigényét akár két év alatt meg lehet fordítani, tehát nagyobb lenne a klímahaszon a technológiával, mint a klímalábnyom. Ehhez azonban a befektetők, az IT-cégek és a politikusok szoros együttműködésére lenne szükség.

Az AI energiafelhasználás-paradoxona

Bár a mesterséges intelligencia a hatékonyság és az erőforrás-optimalizálás kulcseszközévé válhat, elterjedése számottevő energiaigény-növekedéssel jár. Egyes nemzetközi előrejelzések szerint az AI-rendszerek villamosenergia-felhasználása 2030-ra nagyságrendileg több áramot fog fogyasztani, mint egész Japán.

A KPMG AI's Dual Promise , azaz a „Mesterséges intelligencia kettős ígérete” című tanulmánya – amelyben több mint 1000 energetikai vállalatvezetőt kérdeztek meg – azt vizsgálja, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia olyan alkalmazkodóképes gazdasági és üzleti modellek kialakítását, amelyek képesek reagálni a változó környezeti feltételekre. A kutatás arra keresi a választ, miként járulhat hozzá a mesterséges intelligencia a környezeti lábnyom csökkentéséhez, a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez és a biodiverzitás-vesztés lassításához, miközben magának a technológiának a fenntarthatósági kihívásait is kezelni kell.

Könnyebb mérni a fogyasztást, mint a hasznot, azonban így csak az érem egyik felét látjuk

Energiaszektor, közlekedés, mezőgazdaság, ipari termelés és építőipar – csak pár olyan terület, amelyre a tanulmány konkrét példát hoz azzal kapcsolatban, hogyan segített a mesterséges intelligencia csökkenteni az energiafelhasználást.

A KPMG felmérésében az energetikai vezetők 97%-a nyilatkozott úgy, hogy nettó pozitív hatása van az AI-nak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású átmenet szempontjából. A mezőgazdaságban dolgozók pedig arról számoltak be, hogy az AI-vezérelt precíziós gazdálkodás segíti a termelőket abban, hogy a vizet, a műtrágyát és az energiát jóval hatékonyabban használják fel.

Tehát az a szemlélet, hogy a mesterséges intelligencia hatalmas energiaigénnyel jár, csak a történet felét meséli el.  Az AI energialábnyoma valós, de a klímahaszna ennél jóval nagyobb lehet, és gyorsan az egyik legerősebb eszközünkké válhat a klímavédelem felgyorsításában. Ahogy a KPMG tanulmánya jól rámutat – az AI nem fenyegetés a klímavédelemben, hanem annak egyik legfontosabb eszköze lehet.

Ha ilyen egyszerű, miért nem csináljuk?

Cégvezetők, politikusok, de a hétköznapi emberek is felismerték már a mesterséges intelligencia hasznát és a benne rejlő potenciált azzal kapcsolatban, hogyan segíthet az AI a zöld átmenetben. Azonban csak kevesen fordítottak energiát a valódi cselekvésre.

Miért? Erre is választ adtak a KPMG szakemberei.

A tiszta vagy megújuló energiaforrásokból származó energiakínálat növelésének legnagyobb akadálya a felhasználók és a termelők szerint is az anyagi kihívás. A megkérdezett felhasználók 37%-a, míg a termelők 33%-a jelölte meg a finanszírozási kihívásokat. De közel ilyen arányban hivatkoztak a technológia nehézségekre, valamint a szabályozási és politikai gátakra, mint legnagyobb energiaátállási problémákra.

A kutatásban a vezetők többsége (62%) jelezte, hogy három éven belül jelentős strukturális változásra számít, és már most felgyorsítja a tervezési ciklusokat. Ezt alátámasztja, hogy 2027-re az AI-energiapiac fordulóponthoz érhet, ahol a növekvő kereslet, az új ellátási modellek és a fejlődő infrastruktúra átalakítja a globális energiatermelést és -felhasználást. Ezt követően pedig a hiány fogja meghatározni a piacot: a korlátozott hálózati kapacitás, a túlterhelt engedélyezési rendszerek és a megújuló eszközökért folyó egyre erősödő verseny meredeken felfelé fogja hajtani a költségeket. A későn belépők prémium árazással, az optimális helyszínekhez való korlátozott hozzáféréssel és gyengébb tárgyalási pozícióval szembesülhetnek majd.

A cselekvési terv

A KPMG tanulmánya öt kulcsszereplő számára fogalmaz meg konkrét, 6 és 24 hónapos ütemtervet. Ezen intézkedések megvalósításával már 2027-re elérhetővé válna, hogy a mesterséges intelligencia energiafelhasználása nettó pozitív mérleget mutasson. Ehhez azonban a megvalósítás mellett szoros együttműködésre is szükség van a szereplők között, ami ugyanakkor érthető aggályokat vethet fel a kivitelezés realitásával kapcsolatban.

A nagyelosztók adják a keresleti jelzést: ha ragaszkodnak a tiszta energiához, és a szükségletük előtt fektetnek be, az felgyorsíthatja a teljes ökoszisztémát. Emellett megvan a technológiai felkészültségük ahhoz is, hogy úttörőként új megoldásokat vezessenek be, amiket mások is átvehetnek.

A közműszolgáltatók a rendszer kulcsszereplői: nekik kell biztosítaniuk, hogy a tiszta kínálat eljusson a kereslethez. Azonban jelenleg „bizalom-korlát ellentmondás” látható: a vezetők 96%-a bízik abban, hogy a tiszta energia képes kielégíteni az AI igényeit, ugyanakkor sokan a hálózati kapacitást emelik ki a legfőbb akadályok egyikeként.

Az energiaberuházók/fejlesztők az egyenlet kínálati oldalán állnak: nélkülük a vállalati tisztaenergia-vállalások semmit sem érnek. A globális adatok erős keresletet mutatnak a megújuló villamos energiára, ugyanakkor frusztrációt is, mert a fejlesztések nem történnek elég gyorsan. Ha elegendő tiszta energia áll rendelkezésre, megszűnik az az érv, hogy a szereplők a kínálat hiánya miatt kénytelenek a fosszilis energiahordozókhoz ragaszkodni.

A befektetők biztosítják az „üzemanyagot a tankban” a többi szereplő motorjához. Ha a zöld beruházásokhoz könnyen elérhető, megfizethető tőke társul, minden szereplő nyer: többet lehet fejleszteni, korszerűsíteni, és a tiszta technológiák bevezetése sem jelent pénzügyi kockázatot. Ezzel szemben, ha a tőke a partvonalon marad vagy csak megfizethetetlenül drágán érhető el, az előrehaladás lelassul.

A kormányok és szabályozó hatóságok egy dinamikusabb, hatékonyabb és vonzóbb környezetet teremthetnek az energiaátmenet felgyorsításához, biztosítva, hogy mind a szakpolitikák, mind az infrastruktúra lépést tartsanak a dekarbonizáció sürgető igényével.

Az AI történetét a klímavita során gyakran a rossz „szemüveglencsén” keresztül mesélték el: olyan problémaként, amit kordában kell tartani, nem pedig olyan képességként, amelyet felszabadítani érdemes. A KPMG kutatása azonban egy sokkal erősebb igazságra mutat rá: az AI nem fenyegetés a klímavédelemben, hanem – nagy valószínűséggel – annak legnagyobb felgyorsítója lehet, ha a döntéshozók gyorsan cselekednek.

A klímaóra azonban ketyeg. Azok a vállalatok, amelyek most nem építik be a tiszta energia és a klíma szempontjait a központi stratégiájukba, azt kockáztatják, hogy lemaradnak, és később jelentős beruházások árán tudnak csak felzárkózni. A 24 hónapos keret jó útmutatót ad, mellyel a technológia energiaéhségét közös erővel a tisztább, fenntarthatóbb jövő motorjává alakíthatjuk.

Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.

Összes cikk