A Marketing Consulting Kft.-t 2022-ben alapította Perger Tamás ügyvezető, aki több mint tíz éves tapasztalatát ültette át a vállalkozásba. A Marketing Consultingnál úgy gondolják, semmi sem lehet fontosabb, mint a megfelelő ügyfélélmény, és minden erejükkel azon vannak, hogy ne csak az ügyfeleik, de az ő vásárlóik, partnereik is ezt tapasztalják meg. Perger Tamással, a Marketing Consulting Kft. ügyvezetőjével és alapítójával beszélgettünk a Magyar Marketing Szövetséghez való csatlakozásuk kapcsán.
Mit jelent számodra a marketing és milyen szerepeit tartod a legfontosabbaknak?
Ha a marketingre gondolok, bizony már évtizedes távlatokból teszem azt. Mint magánembernek számomra ez már egy életforma. Gyakorlatilag nem tudok úgy létezni, hogy az élet minden percében ne ezzel húzzak valamilyen párhuzamot bármerre is járok. A marketing innováció, tudatosság, önképzés, életforma.
Talán a legfontosabbnak azt tartom benne, hogy a segítségével megismerhetjük a környezetünket, a piacunkat és segít tudatos, adatvezérelt döntéseket hozni. Így lehetünk sikeresek abban, amit csinálunk.
Mire vagy a legbüszkébb eddigi szakmai pályafutásod során?
Jelenleg a formálódó ügynökségünkre a Marketing Consultingra vagyok a legbüszkébb, melyet egyedi értékrend szerint, az ügyfeleket a középpontba helyezve kívánunk felépíteni. Illetve az útra, ami ide vezetett, és lehetővé tette ezt számomra. Immáron 12 éve foglalkozom marketinggel, és rengeteg aspektusból volt szerencsém azt megvizsgálni. Úgy gondolom, minden piac és üzletág egyedi, kihívásokkal teli és a maga nemében csodálatos, ha a marketingen keresztül nézzük.
Számomra eddig a legizgalmasabb része mégis a B2B vonatkozásban marketing vezetőként töltött éveim voltak, ahol 7 év alatt egy 800 viszonteladóból álló disztribúciós rendszert építettünk ki, olyan marketing megoldásokkal, ahol kifejezetten a viszonteladóknak segítettük a továbbértékesítést és erősítettük piaci jelenlétüket. Most ezt a filozófiát ültetem el a Marketing Consultingnál is. Az ügyfeleink piaci jelenlétét erősítjük a legmodernebb marketing eszközökkel.
Mi a legnagyobb marketinges és üzleti kihívás, ami most a leginkább foglalkoztat?
Az elmúlt pár év egy vállalkozásnak sem volt igazán egyszerű. Pandémia, háború, infláció, bizonytalan gazdasági helyzet. Én mégis azt hiszem, hogy most lehet igazán „előre menekülni” a marketing erejével. Azt gondolom, hogy azok a vállalkozások, akik ezt felismerik, hamarosan győztesen kerülnek ki ebből a helyzetből. Ehhez pedig a kulcs a bizalom. És ha lehet őszintén beszélni, sajnos el kell mondjuk, hogy nagyon sok vállalkozás bizalma megrendült a kivitelezőkben a közelmúltban. Mi legalábbis ezt tapasztaljuk az elmúlt időszak tanácsadásai során.
Éppen ezért minket most az foglalkoztat a leginkább, hogy egy tiszta kommunikációt építsünk ki jelenlegi és leendő ügyfeleinkkel, hogy már az első pillanattól tisztában legyenek azzal: mi ugyan azt az értéket látjuk vállalkozásukban, amit ők, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket az értékeket erősítsük, tápláljuk közös munkánk során. Ehhez pedig minden vállalkozás felépítését, piacát alaposan kielemezzük, hogy megtaláljuk egyrészről a réseket a térnyerésre, másrészről pedig kiépítsük a közös bizalmat és az eredményeket hosszútávon.
Mi az az eredmény, amellyel elégedett lennél az idei év vonatkozásában?
Minket jelenleg a legnagyobb elégedettséggel ügyfeleink sikerei töltenek el. Mi még friss ügynökség vagyunk, de rendkívül büszkék arra, hogy ügyfeleink meg vannak velünk elégedve, és jelenleg szinte mindenkivel együtt dolgozunk, akivel indulásunk óta is. Leginkább azzal lennék a legelégedettebb, ha tudnám, hogy ezt az évet úgy csináltuk végig, hogy mindenki számára megtaláltuk a legoptimálisabb marketing megoldásokat, hogy üzleti céljaikat elérjék. Úgy gondolom, jó úton járunk ehhez, és természetesen nagyon jó érzés, hogy egyre többen szavaznak nekünk bizalmat.
Milyen célból léptetek be a Magyar Marketing Szövetségbe? És milyen értéket képvisel számotokra a tagság?
Mert mi is hiszünk a marketing erejében, ahogy az MMSZ jelmondata is hirdeti. Nagyon örülünk neki, hogy van egy ilyen nagyszerű közösség, ami összefogja a hazai marketing legnagyobb szereplőit, és tudásukat megosztva segít a vállalkozásoknak, hogy a legújabb és leginnovatívabb marketing megoldásokkal lehessenek gazdagabbak. Büszkék vagyunk rá, hogy mi is képviselhetjük ezt a közösséget és természetesen nagyon örülünk a rengeteg szakmai előnynek, amivel ez jár számunkra is. „Segítünk láthatóvá válni” – ez a mi jelmondatunk és hiszünk abban, hogy egy ilyen szakmai közösséggel a hátunk mögött még többet tudunk ebben segíteni partnereinknek.
(A Marketing Consulting Kft. elérhető a https://marketing-consulting.hu/ linken)
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk