A MOHU, a lakossági hulladékgazdálkodás hazai óriása, folyamatosan bővít és fejleszt a körforgásos gazdaság elősegítése érdekében. Az innováció mellett az edukáció is kiemelt céljuk, hiszen hiába adott minden feltétel, ha a háztartásokban nem válik rutinná a helyes hulladékkezelés. Éppen ezért kommunikációjuk fókuszában 2025-ben a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékudvarok működése álltak, a témák építésébe pedig a Republic Group is becsatlakozott. A szakma elismerése és a felhasználói bevonódás is megerősítik, hogy az ügyfél és ügynökség közti összjáték a sikeres kampányok egyik kulcspontja.
A közös munka megelőzte a tendert, ugyanis a MOHU és a Republic csapata 2024 év végén tartotta meg első közös workshopját, ahol új kommunikációs irányokon és alternatív megoldásokon gondolkodtak.
„Olyan ügynökségi partnert kerestünk, aki nem csupán kreatív megoldásokat hoz, hanem érti a célunkat. Azt szeretnénk elérni, hogy a fenntartható hulladékkezelés ne teher, hanem a mindennapjaink része legyen. A Republic csapata már az első workshoptól fogva így gondolkozott velünk – a kampányok sikere pedig ennek a közös szemléletnek az eredménye." – Molnár-Bencze Rita, Marketing Kommunikáció, Insight, Retail Partnering Vezető, MOL Csoport
“Már az első ötletelésen érezhető volt a lendület, amit a mindkét oldalon tapasztalható szakmai felkészültség és ambíciók adtak. A MOHU Marketing és a MOL Társasági Kommunikációs csapata nem csupán briefet írt és célokat határozott meg, hanem aktívan támogatta az általunk javasolt stratégia kialakítását. A tenderfolyamat és a kampány során pedig valódi partnerség alakult ki köztünk.” – Ódor Soma Portfolio Director, Republic Group
Az Aranykuka kampányról:
Az elmúlt időszakban országszerte újult és fejlődött a hulladékudvar-hálózat, a korszerűsítés egységes rendszert, több leadható hulladéktípust, hosszabb nyitvatartást és ingyenesen elérhető szolgáltatást hozott magával.
A MOHU és a Republic pedig nagyszabású nyereményjátékkal motiválta a lakosságot, hogy minél többen kipróbálják és használják ezeket a létesítményeket. Mindez erős digitális, outdoor, rádiós és natív jelenléttel, valamint influencer támogatással valósult meg. “A hulladékod most aranyat ér!” – üzente a kampány, aminek középpontjában egy arany színű kuka állt. Az ikonikus tárgy az ütött-kopott holmik és az értékes jutalmak kontrasztját szimbolizálta, és 12 hulladékudvarban bukkant fel országszerte. A látogatók hulladék leadásával és a QR-kód beolvasással akár 250.000 forintot is nyerhettek.
Eredmények:
- A résztvevő hulladékudvarok látogatottsága és az ott leadott hulladék mennyisége átlagosan 70%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
- A kapcsolódó tartalmak 27,5 millió online megjelenést generáltak.
- 2757 regisztrált játékos, akik mind ellátogattak hulladékudvarba.
- A weboldalon 48.450 felhasználó fordult meg, összesen 69.759 alkalommal.
A Bagoly mondja Verébnek TVC-ről:
Ugyan már minden háztartásban adott a hulladékok szelektív gyűjtésének lehetősége, még mindig sok tévhit kering a szétválogatással kapcsolatban. Éppen ezért egy teljes lakosságot elérő, emberközeli szemléletre volt szükség, ami egyszerre edukál és szórakoztat.
Az ügynökség egy sitcom-szerű, humoros történetet álmodott meg. A sorozat Mohuka (a MOHU kabalafigurája) és a Veréb család találkozásán keresztül mutatta meg, hogy az egyes szelektíven gyűjthető hulladéktípusokat hogyan kell helyesen gyűjteni, és hogyan kapcsolódik ehhez a MOHU rendszere.
Eredmények:
- A film november-december hónapokban futott 660 és 800 GRP között.
- A MOHU ismertsége közel teljes: a lakosság 86%-a nemcsak hallott róla, hanem tudja is, mivel foglalkozik.
- Minden régióban 90% feletti azok aránya, akik hallottak a MOHU-ról.
- A kampány moduláris, edukációs, humoros formátuma hozzájárult a MOHU emberközelibb megítéléséhez.
A fent látható Bagoly mondja Verébnek TVC-t Mesterséges intelligencia alapú megoldások kategóriában díjazta a zsűri. Az értékelés során fontos szempont volt, hogy az AI használat nem csupán a kívülről látható eredményekben, produktumokban hagy nyomot, hanem a belső előkészítési, menedzselési, illetve kreatív folyamatokban is.
Az Aranykuka kampányt pedig Bevezetőkampányok között ismerték el, ahol meghatározó kritérium a piac alapos felmérése, a megalapozott stratégia, a kampánytervezés, a kreativitás és a kivitelezés minősége is. Az Ügyfélélmény és Lojalitásprogramok kategóriában pedig a clienting, az értékesítés, a marketing, a PR és a vállalati kommunikáció szinergiáit ismerte el a bizottság.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk