Marketing | 2025. október 06.

Átadták a Magyar Marketing Szövetség Életműdíját

Idén Professzor. Dr. Piskóti István egyetemi tanár lett a díjazott

A Tonk Emilről a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) társalapítójáról elnevezett életműdíjjal egy kiteljesedett, a marketingszakma egésze érdekében végzett, eredményes szakmai életutat ismer el a szervezet. Dr. Piskóti István kapta a szakmai szövetség életműdíját az idei Marketing Summit Díjátadó Estjén, szeptember 18-án a MÜPA-ban. 

Piskóti István a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, pályáját a Miskolci Egyetemen kezdte, ahol megalapította és vezette a marketing és turizmus oktatásával, kutatásával foglalkozó intézetet. Fő kutatási területe az innováció- és üzleti marketing, valamint a település- és térségmarketing; többszáz tudományos közlemény szerzője, számos hazai és nemzetközi kutatási program vezetője, tíznél is több doktorandusz mentora. A szakember több szakmai testület tagja, köztük az MTA Marketingtudományi Albizottságának és a Marketing Oktatásért és Kutatásért szerveződött egyesületnek (EMOK). A Magyar Marketing Szövetség örökös tagja, a Városmarketing Gyémánt Díj alapító-szervezője, a hazai városmarketing versenyek elindítója. Oktatási és kutatási tevékenységén felül saját tanácsadó vállalkozását vezeti, így számos kormányzati, önkormányzati és vállalati projekt szakmai irányítója.

A Tonk Emil Életműdíj szakmai szervezetünk egyik legfontosabb díja, amely célja egy eredményes életút elismerésén túl az is, hogy inspiráló példát mutasson a szakma szereplői számára - mondta Hinora Ferenc, a díjat alapító Magyar Marketing Szövetség elnöke. Különösen erős a kötelék az idei díjazott és a szövetség között, hiszen Professzor. Dr. Piskóti István a Magyar Marketing Szövetség Elnökségének örökös tagja, és egyik kiemelt díjunk, a Városmarketing Díj alapítója – emeli ki az MMSZ elnöke.

A Magyar Marketing Szövetség által alapított életműdíjat 2015-től adják át a szervezet Elnökségének döntése alapján. Az elismerés 2021-ben, a névadó halálának évében vette fel Tonk Emil nevét. A szakember a Magyar Marketing Szövetség alapító, örökös tagja és 29 évig ügyvezető alelnöke volt.

A Marketing Summit Díjátadó Estjének képeit itt lehet megtekinteni.

Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.

Összes cikk