A Közép-Európa leghosszabb futóversenyén, az idén 20. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon több mint 35 ezer nevező állt rajthoz, ahogy erről már hétfőn beszámoltunk. A 209 kilométeres tókerülő távot egyéniben vagy különböző létszámú csapatokban teljesítették április 24. és 26. között. A több tízezres futómezőny, a kísérők és a szurkolók jelenléte a mobilhálózati forgalmon is egyértelműen megjelent. Az NN Ultrabalaton hétvégéjén a mobiladat-forgalom is látványosan megugrott: a Balaton környékén, szombaton közel 17, vasárnap több mint 13 százalékkal használtak több mobilnetet a Yettel ügyfelei, mint az azt megelőző, versenymentes hétvégén.
Két számjegyű forgalomnövekedés a verseny napjain
A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Yettel adatai szerint szombaton közel 17 százalékkal, vasárnap pedig több mint 13 százalékkal volt magasabb a Balaton környéki mobiladat-forgalom, mint az előző, versenymentes hétvégén. Érdekesség, hogy hétvégi trend ide vagy oda, az Ultrabalaton idején szombaton és vasárnap már 30–32 százalékkal nagyobb volt az adatforgalom, mint pénteken – míg a verseny előtti hétvégén ez a különbség még csak körülbelül 15 százalék volt.
A hétvégi adatok alapján a külföldi roaminghasználat aránya is emelkedett, ami arra utal, hogy a Balaton környéki futóesemény igen széles, nemzetközi közönséget is megmozgat: az Ultrabalaton idején összesen 64 országból érkeztek roamingoló vendégek a térségbe, a mobilhálózatra Belgiumtól és Németországtól az Egyesült Államokon és Brazílián át egészen Japánig és Dél-Afrikáig a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező vendégek csatlakoztak.
Siófok és Balatonfüred az élen
A verseny rajt- és célvárosaként Balatonfüred kiemelten forgalmas pont volt: a teljes hétvégi balatoni mobiladat-forgalom közel ötödét (19,4%) itt használták fel az ügyfelek. A város a péntek reggeli egyéni rajttól kezdve egészen a vasárnapi befutókig folyamatos központi szerepet töltött be. A legnagyobb adatforgalmat ugyanakkor Siófok generálta, ahol az Ultrabalaton ideje alatt a teljes tó körüli mobiladat-felhasználás 27,7 százaléka összpontosult.
A legnagyobb forgalmat bonyolító települések közé tartozott a teljes balatoni forgalomból még Keszthely (9,2%), Balatonalmádi (8,7%), Balatonboglár (7,3%) és Balatonföldvár (6,9%).
Hálózati felkészülés nagy terhelésre
Az ilyen kiemelt események adatai a szolgáltató számára nemcsak érdekességet, hanem fontos tervezési alapot is jelentenek. A Yettel az elmúlt időszakban közel százmilliárd forintos beruházással korszerűsítette mobilhálózatát, hogy a nyári turisztikai csúcsok és a nagy tömegeket megmozgató rendezvények idején is stabil, nagy kapacitású szolgáltatást tudjon biztosítani.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a vállalat ilyen időszakokban fokozott hálózati monitorozással és kapacitásmenedzsmenttel dolgozik annak érdekében, hogy a megnövekedett adat- és hangforgalmi igények is problémamentesen kiszolgálhatók legyenek.
A Balaton térsége a nyári hónapokban kapja a legnagyobb mobilhálózati terhelést, de az NN Ultrabalatonhoz hasonló, országos és nemzetközi szinten is kiemelt sportesemények alatt is fokozott hálózati készültség szükséges, így biztosítható a zavartalan mobilkapcsolat a futók, szervezők és szurkolók számára egyaránt.
Az elemzés a Balaton körüli, az Ultrabalaton útvonalát lefedő bázisállomások forgalmi adatait hasonlította össze egy átlagos áprilisi péntek–szombat–vasárnap időszak és a versenyhétvége között. Az adatok anonim, aggregált formában kerültek feldolgozásra.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk