A közösségi médiát görgetve zavarba jövök. A gyász melyik formáját illik most érezni? Azt, amit áthat Dolly Parton derűje, vagy azt, ami örök kárhozatra ítél minket, itt ragadt nyomorultakat?

Írd be a Google keresőbe Dolly Parton nevét és pillangók reppennek fel a képernyődön, majd megjelenik egy felirat: We'll always love you (1946-2026). A háttérben a tupírozott hajú nyolcvanévesen is bomba nő ragyog ránk, aki ragaszkodott ahhoz, hogy bomba nő legyen, az akart lenni gyerekkora óta, a szegény tennessee-i farmercsalád 12 gyermekéből az egyik, akinek nem csak tehetsége volt a zenéhez és az előadóművészethez, de elegendő ambíciója is hogy meghódítsa Amerikát, majd az egész világot. 

Írd be a Google keresőbe, hogy Nádas Péter. Nem kúszik be a képbe semmilyen búcsúüzenet, mi is kúszhatna, ami méltó lenne az egyik legnagyobb íróhoz, akinek minden évben odaítéltük a Nobel-díjat, latolgattuk, hogy ő kapja vagy Krasznahorkai. Utóbbi kapta. Egy fotóválogatás viszont látható a Google képernyőn, van róla mosolygós, de több a szigorú. Fürkésző tekintetétől elszégyelljük magunkat, vagy azért, mert még mindig nem rágtuk át magunkat a Párhuzamos történeteken, vagy csak úgy, mert érezzük, hogy átlát rajtunk, belelát nyomorult, mihaszna kis lényünkbe, amit hiúságunk és középszerűségünk tart össze. 

Még Eminem is kirakott egy posztot, amiben Dolly levelét tárja a plénum elé, ebben a rappert méltatja, árad belőle az elismerés és a szeretet. Ahogy görgetünk, egymás után jönnek bejegyzések Dolly Parton életigenlő aranyköpéseivel, ölelkezéseiről, celebbarátságairól, emberszeretetéről. Összegyűjtötték a reklámokat is, amiben szerepelt, 1972-ben egy fekete-fehér szpotban a helyi tennessee-i tévében kezdte, 2021-ben és 2022-ben pedig a milliárdokban mérhető nézettéget vonzó Super Bowl-reklámokban tűnt fel keresztlányával, Miley Cyrus-szal, de reklámozta saját borbrandjét - a Dolly Wine-t és éttermét, a Dollywoodot is. Kedden este 9:25-kor pedig kivilágították a tiszteletére az Empire State Buildinget, pink színben.

Nádastól búcsúznak a magyar kortársak, politikusok, újságírók és az olvasók. Idézik súlyos szavait, kíméletlen emberiségkritikáját, szkepticizmusát és kötőszöveteinket, belsőségeinket és genitáliánkat sem takargató leírásait, miszlikekre szed minket, de vágyjuk, irigyeljük és bármit megtennénk ítélkező figyelméért. Augusztus 26-ig váltig hittük, hogy örökké él majd, hogy megfigyelje elégtelenségeinket.

Szerző: Vörös L. Andrea