Karrier 2024. szeptember 04

Béky Patrik a feat. társ-kreatívigazgatója

2024. őszétől Béky Patrik társ-kreatívigazgatói szerepkörben folytatja pályafutását a feat.-nél. A szakember feladata Persely Tamás (kreatívigazgató, tulajdonos) mellett az ügynökség kreatív divíziójának irányítása, projektjeinek teljes körű szakmai vezetése, valamint a csapat munkájának innovációs fejlesztése és a tehetséggondozás lesz.

Béky Patrik karrierjét juniorként Párizsban, a M&C Saatchi GAD-nél kezdte, ezt követően Budapesten a HPS-nél folytatta, ahonnan Senior Art Directorként a Greenroomhoz, majd a DDB-hez, 2021-ben pedig Head of Artként a feat.-hez igazolt.

“Túlzásnak tűnhet, de már 2016-os megismerkedésünkkor éreztem, hogy Patyával lesz egy meghatározó közös sztorink a jövőben - ami 2021-ben kezdődött el. Az elmúlt 3 évben a tehetségével, kifinomult vizuális látásmódjával és elhivatottságával rengeteget hozzátett az ügynökség folyamatos fejlődéséhez és sikereihez. Ez pedig egyértelműen arra predesztinált minket, hogy mostantól hivatalosan is együtt dolgozzunk megragadó, értékteremtő kommunikációs megoldásokon a kreatív csapat élén” - mondta el Persely Tamás.

(A borítóképet készítette: Albert Alianna)

Továbbiak
Kapitány István Facebook-oldalán jelentette be kedden, hogy az MTÜ élére új vezetőt jelölt ki.
Karrier | 2026. július 22.
Augusztustól váltja Uj pétert, aki a lap 2013-as indulása óta töltötte be a pozíciót. Plankó Gergő videós tartalmakért felelős szerkesztőként folytatja főszerkesztő-helyettesi feladatai mellett.
Karrier | 2026. július 09.