Fotó: Express U.S. Facebook-oldala
Az amerikai elnök mindenhol ott akart lenni: végül Gianni Infantino FIFA-elnök rángatta el az ünneplő csapat mellől.
Július 19-én este véget ért a 2026-os futball-világbajnokság, a torna döntőjében Argentína és Spanyolország válogatottjai csaptak össze, utóbbi pedig egy, a hosszabbításban megszerzett góllal érdemelte ki négy évre a világbajnoki címet. Ahogyan arról mi is írtunk, a bajnokság elejétől kezdve tudni lehetett, hogy Donald Trump amerikai elnök nem fogja kibírni, hogy ne ő legyen legalább egy pillanatra az ünneplés középpontjában, a FIFA ugyanis engedett az elnök nyomásának, miszerint ő maga szeretné átadni a trófeát a győztes csapatnak. Ezzel egyébként megtörték a protokollt, amely szerint eddig minden alkalommal a FIFA elnöke adta át azt. Az akkori értesülések szerint ráadásul a FIFA azt is ráhagyta Trumpra, hogy az átadást követően levonul az emelvényről, vagy ott marad ünnepelni a győztes játékosokkal.
Pontosan ez az, amit nem kellett volna. Trump ugyanis végül fent maradt az emelvényen, miközben a spanyol csapat egészen kínosan próbálta őt onnan letessékelni, majd amikor ők végképp elengedték az elnök kezét, ő kínosan a csapat mellett szobrozott fél percig, majd a felmentésre Gianni Infantino FIFA-elnök érkezett meg, aki elrángatta őt a jelenetből. Mindezt az élő közvetítésben is láthattuk, mutatjuk a szürreális jelenetet, ami majdnem egy egész percig tartott (az alábbi videóban a második perctől látható!):
A jelenlévő 65 ezer szurkoló egy része kifejezte nemtetszését: a protokollt megtörő FIFA és USA elnök közös akcióját sokan kifütyülték a döntőnek helyt adó New Jersey-ben található MetLife stadionban.