Média 2026. május 20

A biztonságosabb közösségi médiáért fog össze a Hintalovon Alapítvány és a Telekom

A magyar tinédzserek kétharmada találkozott már online bántalmazással, ám többségük mégsem kér segítséget. A Hintalovon Alapítvány AngelNet programja a Magyar Telekom Hello Szülő platformja támogatásával válaszol erre a társadalmi problémára: fiatal segítőket képeznek ki, akik a közösségi média felületein nyújtanak védelmet társaiknak. A kezdeményezés mellé most a Telekom ügyfelei is odaállhatnak a Magenta Moments programban felajánlott virtuális szívekkel.

Míg a jelenlegi, kisgyermeket vagy tinédzsereket nevelő szülők fiatalkorukban inkább offline tapasztalták meg, milyen rossz érzés, ha társaik kiközösítik, csúfolják vagy épp negatív pletykát terjesztenek róluk, addig a mostani gyerekek már nap mint nap szembesülhetnek ezzel a jelenséggel az online térben is.

Egy tavalyi hazai kutatás* adatai szerint a 12-16 éves korosztály 68 százaléka találkozott már életében online bántalmazással, és 29 százalékukat támadás is érte a kutatást megelőző évben. Ráadásul a sérelmeket elszenvedett gyermekek csupán 35 százaléka kért bármilyen segítséget, pedig 71 százalékukat érzelmileg súlyosan megviselte a dolog. A segítségkérők közül még mindig sokan fordulnak felnőtthöz tanácsért, de a fiatalok többsége valójában a saját társaitól várná a támogatást és a védelmet.

„A kérdés ma már nem az, hogy jelen vannak-e a gyerekek az online térben, hanem az, hogy ott milyen mintákat és közösségeket találnak” – mondja Zsigmond Iringó, a Hintalovon Alapítvány Gyerekrészvétel Programjának munkatársa. „A legjobb forgatókönyv az, ha az online bántalmazást azon a felületen kezeljük, ahol felmerült, méghozzá olyan emberek által, akiket hitelesnek és követendő példának tart az adott közösség. Ez segíthet abban, hogy a negatív figyelem idővel alábbhagyjon, és a célponttá vált fiatal biztonságos közegben kapjon támogatást. Ezért hívtuk életre az AngelNet programot, amelyben fiatalokat ruházunk fel olyan eszközökkel, amelyekkel megvédhetik magukat és társaikat az online térben.”

Az AngelNet program keretében a Hintalovon Alapítvány szakértői 15–24 év közötti fiatalokat készítenek fel arra, hogy saját online közösségeikben támogató jelenléttel lépjenek fel. Ezek a kortárs segítők nem moderátorok, hanem olyan tudatos fiatalok, akik időben felismerik a kirekesztést, tudják, hogyan kell biztonságosan és erőszakmentesen közbelépni, és mentális támaszt nyújtanak társaiknak. A program különlegessége a hosszú távú fenntarthatóság: a résztvevők folyamatos szakmai mentorálást és szupervíziót kapnak, így saját lelki egyensúlyuk is védve marad a segítő munka során.

A kezdeményezéshez támogatóként csatlakozott a Magyar Telekom családokat segítő platformja, a Hello Szülő is. Gyereknap alkalmából induló kampánya keretében a telco vállalat arra buzdítja saját ügyfeleit, hogy a Telekom alkalmazás Magenta Moments felületén virtuális szívek küldésével mutassák meg, mennyire fontosnak tartják ők is ezt a kezdeményezést.

„A digitális világ ma már mindennapjaink szerves része, és számos módon segíthet nekünk előrelépni az életben” – mondta el Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. „Ugyanakkor fontos, hogy a technológiai lehetőségek mellé etikus hozzáállás és tudatosság is párosuljon. Felelős szolgáltatóként a Telekom nemcsak az elérést biztosítja a digitális térhez, hanem aktívan tesz azért is, hogy az ott létrejövő közösségek biztonságosak és támogatóak legyenek. Példaértékűnek tartjuk a Hintalovon Alapítvány AngelNet programját, és reméljük, ügyfeleink is kifejezik támogatásukat a kezdeményezés iránt, hogy együtt tehessünk a gyermekeink mentális biztonságáért.”

Továbbiak
A WMN új színpadi formátumot indít a LOUPE társulatával: a Közösségi Gyógyulásszínház D. Tóth Kriszta ötlete alapján valósul meg először június 8-án a Marczibányi téren.
Média | 2026. május 20.
A közkedvelt magyar mesefilm ismert alakjai jelentek meg a Szerencsejáték Zrt. legújabb, befogadó játszóterén. „A játék összeköt!” program részeként a fogyatékossággal élő és ép gyermekek játszva ismerhetik meg egymást.
Média | 2026. április 07.