(fotó: AI)
Az AUCTORIS friss jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság hatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentumegy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel -írta meg a Trade magazin.
Az elemzés szerint Budapest jelenleg még ellenálló helyzetből indul, de a következő 6 hónapban a város turisztikai szereplőinek fel kell készülniük a későbbi foglalásokra, dráguló repülőjegyekre, óvatosabb utazói döntésekre, valamint a regionális és belföldi kereslet nagyobb szerepére.
„A dominóhatás nem akkor veszélyes, amikor már a pénztáraknál látszik, hanem amikor még csak a foglalási görbékben, a járatritkításokban és az utazói bizonytalanságban mozog”– mondta Tóth Mihály marketingkommunikációs szakértő, az AUCTORIS vállalatfejlesztés szakértője.
A jelentés szerint a legvalószínűbb forgatókönyv nem COVID-szerű sokk, hanem fokozatos forgalmi átrendeződés. Az adatok május 21-i frissítése alapján Budapest számára a következő hónapok tervezési alapsávja 150-300 ezer elhalasztott vagy kieső látogató lehet, míg kedvezőtlenebb kapacitás- és jegyárhelyzetben ez 300-600 ezer főre is nőhet. A szélsőséges, 900 ezres vagy azt meghaladó kiesés csak tartós európai üzemanyag-ellátási zavar esetén válna reális kockázattá.
„Budapestnek nem feltétlenül kevesebb turistára kell készülnie, hanem más ritmusra, más útvonalra, más csomagokra és más piaci mixre. A jövőkép egyszerű: Budapest legyen: reachable, flexible, safe — and worth staying longer”
– fogalmazott Tóth Mihály.
Az AUCTORIS szerint a városnak 90 napon belül öt területen kellene gyorsan lépnie:
A jelentés egyik fő következtetése, hogy a belföldi turizmus önmagában nem tudja pótolni a külföldi vendégforgalom esetleges kiesését, de fontos tompító szerepe lehet. A valódi mozgástér a regionális, autóval és vonattal érkező piacokban, a hosszabb tartózkodásban, a rugalmas foglalási feltételekben és a Budapest plusz vidéki Magyarország típusú csomagolásban van.
„A válságkommunikáció nem azt jelenti, hogy pánikot keltünk. Azt jelenti, hogy őszintén kimondjuk a kockázatot, majd megmutatjuk, hogyan van kezelve. Aki most képes bizalmat építeni, az nemcsak túlélheti ezt az időszakot, hanem piaci előnyt is szerezhet”
– tette hozzá Tóth Mihály.
Az AUCTORIS szerint Budapest akkor kerülhet ki nyertesként a dominóhatásból, ha a turisztikai szereplők nem külön-külön reagálnak, hanem közös városi logikával dolgoznak: a légiközlekedési adatok, a szállodai foglalási trendek, az éttermi forgalom, az attrakciófoglalások és a forráspiaci mozgások együttes figyelésével.
A frissített kézikönyv teljes változata mindenki számára ingyenesen itt érhető el: https://auctoris.hu/dominohatas