Brand 2026. szeptember 01

Utolsó napját tölti Tim Cook Apple-vezérként, ezt az üzenetet hagyta a dolgozóknak

A 15 évet regnáló CEO Steve Jobs, a vállalat legendás alapítójának halála után vette át az Apple-t, ami ezidő alatt a világ egyik legnagyobb cégévé nőtte ki magát.

Tim Cook az Auburn Egyetemen ipari mérnöki diplomát, a Duke Egyetemen MBA-t szerzett, majd 12 évet töltött az IBM-nél, később pedig az Intelligent Electronics és a Compaq vezetője lett. 1998-ban csatlakozott az Apple-höz, ahol a globális működésért és ellátási láncért felelt, 2005-től pedig operatív igazgatóként már a vállalat teljes működését irányította. 2011 augusztusában, Steve Jobs saját betegségéből fakadó lemondása után lett az Apple vezérigazgatója. A kihívás ekkor az volt, hogyan lehet egy ikonikus alapító távozása után fenntartani a növekedést: Cook erre elsősorban üzleti és működési stratégiával válaszolt. Tovább erősítette az iPhone-ökoszisztémát, miközben új termékkategóriákat épített. 2015-ben megjelent az Apple Watch, 2016-ban az AirPods, 2024-ben pedig a Vision Pro, miközben az Apple saját fejlesztésű processzorokra állt át, az M-szériás chipekkel pedig szorosabbra zárta a hardver és a szoftver integrációját.

Ezen felül a nevéhez fűződik az Apple szolgáltatásainak a felvirágoztatása is: az Apple Pay, az Apple Music, az Apple TV+, az iCloud és más szolgáltatások fokozatosan egy olyan üzletágat építettek fel, amely 2025-ben már több mint 109 milliárd dolláros éves bevételt termelt. A CEO eredményeit a vállalat mérete mutatja a legjobban: az Apple éves bevétele a 2011-es 108 milliárd dollárról 2025-re 416,2 milliárd dollárra nőtt, piaci kapitalizációja pedig mintegy 350 milliárdról 4 billió dollár fölé emelkedett. Az aktív eszközök száma meghaladta a 2,5 milliárdot.

Cook 2026. szeptember 1-jén adta át a vezérigazgatói posztot John Ternusnak. Utolsó napján egy üzenetet is hátrahagyott az Apple-dolgozóknak, ezt változatlan formában közöljük:

Kedves Csapat,

Ma van az utolsó napom az Apple vezérigazgatójaként. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, mégis nehéz elhinni, hogy valóban elérkezett, még most is, miközben ezeket a sorokat írom. Szeretem ezt a vállalatot és a mögötte álló csapatot is, és nem hagyhattam, hogy ez a nap úgy múljon el, hogy nem írok nektek néhány sort. Hogy elmondjam, mennyire hálás vagyok a felém irányuló szeretetért és azért, ahogyan minden egyes nap helytálltok, és mindenekelőtt azért az egész életemen át tartó kiváltságért, hogy a vezetőtök lehettem.

Az igazság az, hogy bármit lehet mondani a sikereimről, tudom, hogy mindez csak miattatok volt lehetséges. A legjobbat hoztátok ki belőlem. Egész életemben nem találkoztam és nem dolgoztam még ilyen rendkívüli emberekből álló csapattal, és minden egyes nap újabb példákkal bizonyítjátok ezt.

Van valami igazán különleges az Apple-ben. Arra vagyok a legbüszkébb, amit egy éves jelentés soha nem tudna megragadni: ez a hely bizonyíték arra, hogy a kultúra mindent felülmúl. Osztozunk abban a hitben, hogy számít, amit létrehozunk, és hogy egyszerre van lehetőségünk és felelősségünk arra, hogy jobb állapotban hagyjuk magunk mögött a világot, mint amilyenben találtuk. Ez a célkitűzés az egyik fontos része annak, amitől ez a hely rendkívüli. Az Apple persze ezt felerősíti, de ismerve titeket hiszem, hogy ez már jóval azelőtt ott élt mindannyiótokban, hogy ide érkeztetek. Ez hozott el benneteket ehhez a vállalathoz, és ez hajtja továbbra is azt a munkát, amelyet minden nap végeztek.

Együtt valami sokkal nagyobbat hoztunk létre, mint amit bármelyikünk valaha egyedül elképzelhetett vagy megvalósíthatott volna. És ez a sikerünk titka. Kihozzuk egymásból a legjobbat. Felemeljük egymást. Lehetővé tettük, hogy „nyomot hagyjunk az univerzumban”, ahogy azt Steve egykor megfogalmazta, azért, akik vagyunk és amiben hiszünk, azért, amit fontosnak tartunk, és azért, ahogyan a világot látjuk. Milyen szerencsések vagyunk. Milyen szerencsés vagyok én.

Ahogy azt Ti is tudjátok, nem hagyom el az Apple-t. De most visszalépek egy olyan szerepből, amelyet szerettem. Hiányozni fog ez a munka olyan módokon, amelyeket most még csak elképzelni sem tudok, még akkor is, ha teljesen békében vagyok a döntéssel. Hiányozni fog, hogy vezesselek benneteket és minden egyes lépésnél veletek lehessek, ugyanakkor hatalmas megnyugvást jelent, hogy a kormányrudat egy olyan briliáns, csodálatos és rátermett embernek adhatom át, mint John. Kevesen értik úgy, ahogy John, mi kell ahhoz, hogy olyan termékeket hozzunk létre, amelyek megváltoztatják a világot, és nem is lehetnék izgatottabb az ő kinevezése okán.

Remélem, tudjátok, mennyire nagyra értékellek benneteket, és mekkora megtiszteltetés volt számomra, hogy a vezérigazgatótok lehettem. Mindenekelőtt azt remélem, hogy továbbra is büszkék lesztek arra, hogy ennek a figyelemre méltó helynek, az Apple-nek a részei vagytok, és mindig a legjobbat adjátok a munkátok során. Amikor teljes önmagunkat hozzuk ebbe a munkába, miközben törődünk egymással és azokkal az emberekkel, akiket szolgálunk, nincs határa annak a mélyreható változásnak, amelyet elérhetünk.

Alig várom, hogy új szerepemben találkozzak veletek az Apple Parkban és persze szerte a világban.

Mindazzal, amim van, és mindazzal, aki vagyok, mindig

a tiétek,

Tim”

via 9to5Mac

Továbbiak
Az Ads Interactive Media Group értékesíti 2026-tól az Auchan Magyarország Kft. áruházainak retail média felületeit.
Brand | 2026. január 06.
Hatalmas változáson mentek keresztül 2-3 évszázad alatt a sorsjegyek. A hajdani vásárok zsákbamacskás játékából mára színes, izgalmas, gyönyörű kivitelezésű kaparósok várják már nemcsak offline, hanem online is a játékosokat.
Brand | 2026. február 24.