A népszerű bútoráruházban nem egyszerű nevén nevezni a dolgokat, hiszen minden svédül van. Ezen, sokszor viccesen hangzó nevek kiejtésében segít a márka új social-kampánya.
Az IKEA egy TikTok-kihívással fordítja játékos márkaélménnyé a suliba visszatérős szeptemberi időszakot: az alapvetően Egyesült Arab Emírségekben futó The Swedish Test arra kéri a felhasználókat, hogy próbálják meg helyesen kiejteni az IKEA svéd termékneveket. A kampányt az Ogilvy Amsterdam készítette, és egy olyan TikTok-trendre és filterre épít, ahol a felhasználók hangfelismerő effektekkel tesztelik, mennyire képesek helyesen kimondani nehéz szavakat, neveket és kifejezéseket.
A legendássá vált névadási rendszer egyébként az alapító Ingvar Kamprad diszlexiájához köthető, hiszen neki könnyebb volt neveket megjegyezni, mint termékkódokat. Az eredetileg praktikus megoldásból idővel tudatos márkaeszköz lett, amely svéd és skandináv helyekből, személynevekből, természeti jelenségekből és hétköznapi szavakból merít. Így lett a LACK asztal vagy a BILLY könyvespolc neve ugyanolyan könnyen azonosítható elem, mint maga a termék – még akkor is, ha a kiejtésük már jóval nehezebb feladatnak bizonyul annak, aki épp nem svéd. A kihívás először ismertebb IKEA-neveket ad a résztvevőknek, majd fokozatosan nehezebb kiejtésűek következnek, köztük a SKÄMTSKÅL. A játék ráadásul nem babra megy: minél több nevet ejtesz ki helyesen, annál nagyobb eséllyel nyerhetsz IKEA-ajándékkártyát.
„Az IKEA-nál mindig arra törekszünk, hogy jelentőségteljes részei legyünk azoknak a mindennapi pillanatoknak, amelyekhez vásárlóink kapcsolódni tudnak, és az iskolakezdés az év egyik legjelentősebb átmeneti időszaka” – mondta Carla Klumpenaar, az IKEA Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom és Omán marketingért, kommunikációért és lakberendezésért felelős vezérigazgatója. „Bár ez az időszak mozgalmas lehet a családok számára, szerettünk volna örömöt és könnyedséget vinni a mindennapi rutinba. Az IKEA terméknevei világszerte ismertek, de a helyes kiejtésük gyakran szórakoztató kihívást jelent. A Swedish Test arról szól, hogy összehozza az embereket, közös nevetést teremtsen, és megünnepelje közösségünkkel ezeket az átélhető pillanatokat.”
A kampány másik célja közben az is, hogy meghosszabbítsa azt a néhány másodpercet, amelyet a felhasználók általában hajlandók egy reklámra fordítani: „Az iparág minden tanulmánya azt mutatja, hogy a márkáknak mindössze egy-két másodpercük van, mielőtt az emberek továbbgörgetnek. Mi meg akartuk kérdőjelezni ezt a status quót, és az eredmények önmagukért beszélnek: az IKEA átlagosan több mint két percig készteti az embereket arra, hogy interakcióba lépjenek a márkával, miközben szórakozva próbálják kiejteni a termékeik nevét” – tették hozzá Nicolás López és Fernando Montero, az Ogilvy Amsterdam vezető kreatívigazgatói.
A The Swedish Test augusztus 14-től érhető el TikTokon, az „IKEA Swedish Test” filterrel és a #IKEASwedishTest hashtaggel.
via LBBOnline