2007-ben Yamal még baba volt, azonban egy nyereményjáték miatt fotózkodhatott Messivel. A dél-afrikai KFC meglátta a fantáziát a képben.
Amikor a marketing- és PR-menedzserek szabadságra mennek, a social mediások végre kontroll nélkül élhetik ki magukat a felügyelt felületeken. Valószínűleg ez történt a dél-afrikai KFC csapatában is, ugyanis vakmerő viccet sütöttek el: felhasználták ugyanis Messi és Yamal 2007-es fotóját, amin a baba Yamalt Messi konkrétan megfürdeti, és a saját történetükre fordították le, így született meg az azóta virálissá vált poszt:
A mém arra utalhat, hogy a míg a KFC-t 1930-ban alapították meg, addig a McDonald's-ot 1940-ben, de persze ez a naiv olvashat. Az egyel kevésbé naiv olvasatot megerősíti a poszt leírása, amibe a KFC csak annyit írt: „Y’all my sons fr”, ami nagyjából annyit tesz, hogy „Komolyan mondom, ti mind a fiaim vagytok”, utalva ezzel arra, hogy a KFC elsők közt nyitotta meg a kapuit a vásárlók számára.
Egyébként maga az eredeti kép is izgalmas: a fotó 2007-ben készült, amikor Yamal még csak öt hónapos volt, azonban a szülei egy újságban meghirdetett nyereményjátékon nyertek, aminek köszönhetően a barcelonai Camp Nou stadionba, pontosabban annak egyik családi napjára, ahol egy sorsoláson fotózást nyertek Messivel, így született meg az a képsorozat, ami a július 19-ei futball-világbajnokság döntőjén új kontextust kapott: itt csapott össze ugyanis a spanyol és argentin válogatott, és ugyanitt nézett farkasszemet Yamal és Messi. A döntőt Spanyolország végül 1-0-ra nyerte meg.
Fotó: The Mirror Facebook-oldala/Joan Monfort