Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Brand 2023. július 10

K&H: Ki vigyáz ránk? ki vigyáz a lakásra?

A nyári szezonban pihenésre utazók többféle módon oldják meg a lakóotthonuk felügyeletét - egyebek mellett erre jutott a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H 30-59 évesek körében készített felmérése, amelyből kiderült az is, hogy a külföldre utazók hogyan biztosítják magukat.

Hogyan védik a lakást?

A megkérdezettek 71 százaléka a nyaralás idejére odaadja a lakáskulcsot egy ismerősnek vagy családtagnak. Ez elsősorban a vidéki városokban élőkre igaz, körükben 75 százalékos az arány, míg a budapestiek táborában 55 százalékos, vagyis a fővárosban ez kevésbé bevett gyakorlat. Több választ is megjelölhettek a megkérdezettek, akik közül 70 százalék azt mondta, hogy elutazáskor megkér egy rokont vagy barátot, hogy ürítse a postaládát, míg 66 százalékuk a szomszédot bízza meg, hogy figyeljen a lakásra. A kutatás tavalyi és 2021-es eredményei szerint a válaszadók a korábbi években hasonló arányokban választották ugyanezeket a megoldásokat.

A felmérés szerint az érintettek 38 százaléka keres másik helyet az értékeinek. A távfelügyelet nélküli riasztóval rendelkezők aránya 23 százalékos, a távfelügyeletre kötött riasztója 18 százalékuknak van. Kevesen vannak, akik ismerőst költöztetnek a lakásba az utazás idejére: a kutatás szerint 17 százalék választaná ezt a verziót. A lámpakapcsolgatás pedig mindössze 15 százaléknál opció.

Biztosítási kérdés

A külföldi utazások során szintén sokféle megoldással élnek a megkérdezettek. 29 százalékuk megelégszik az Európai Egészségbiztosítási kártya kiváltásával, a K&H szakértői szerint azonban ez nem mindig elegendő, például bizonyos államokban a magyarországinál szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre vagy éppen az esetleges hazaszállítást nem fedezi az egészségbiztosítás. A megkérdezettek negyede a külföldi utazás esetén kiegészítő biztosítást köt a bankkártyás biztosítása mellé. 17 százalékuk csak a kártyás biztosításra hagyatkozik, míg 22 százalékuk egyáltalán nem foglalkozik a bankkártyájukhoz kapcsolódó biztosítással, hanem külön biztosítást köt

Az idézett kutatás 500 interjú alapján készült 2023. február 17-28. között. A minta reprezentálja a magyarországi 30-59 éves lakosság összetételét nem, korcsoport, régió és településtípus szerint.

Továbbiak
Bodor Áron, Technokool, Ótvar Pestis és Mikee Mykanic szerepel az italmárka új zenei projektjében, amihez limitált kiadású üvegek és persze az alkalomra írt számok tartoznak.
Brand | 2026. szeptember 16.
​​​​​​​A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) idén is Magyarország vezető márkái között szerepel, miután immár tizedik alkalommal nyerte el a Business Superbrands elismerést.
Brand | 2026. május 21.