Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Brand 2022. november 23

Kétszer annyi helyen fizetünk Mastercarddal

Az MNB utolsó adatközlése szerint 2022 második negyedévére több mint 230.000 POS terminálnál fizethettek a magyar vásárlók, ami óriási előre lépést jelent néhány év alatt. Figyelembe véve, hogy több tízezer olyan terminál is működik, amelyet külföldi székhelyű szolgáltatók biztosítanak a hazai kereskedőknek, a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Mastercard becslése szerint már elértük a 2019-es adatok dupláját. A fizetéstechnológiai cég azonban nem csak erre az eredményre büszke.

„A Doppio program indulásánál több célt is kijelöltünk. Ezek közül a terminálok számának duplázása volt az egyik legfontosabb, de szerettük volna megreformálni az elérhető eszközök piacát is, valamint digitalizálni a kapcsolódó adminisztrációt. Ma már ott tartunk, hogy az igényléseket digitálisan küldhetik be a kereskedők és akár pár nap elteltével fogadhatnak kártyás fizetéseket. Sőt, erre már külön eszközre sincs szükségük, a Telefonterminál megoldással saját okostelefonjuk is alkalmas lehet erre” – sorolta az elért eredményeket Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

A Telefonterminál - vagy ahogy sokan nevezik SoftPOS - egy szoftveres POS terminál. Egy olyan POS applikáció, amelyet az Android áruházból telepítve okostelefonok is képessé válnak elektronikus fizetések fogadására. Magyarországon már 8 szolgáltató kínálja, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít. A Mastercard előzetesen a mikrovállalkozások körében számított a Telefonterminál elterjedésére, de több olyan példa is van, ahol a technológiát nagyvállalati szinten is használják. Éttermek, élelmiszerboltok, szupermarketek, de rekreációs szolgáltatások - valamint szálláshelyeken is népszerű megoldásról van szó. Ezekben a szektorokban a válság ellenére is lassuló, de növekvő tendecia várható a telefonterminálos kártyaelfogadás terén.

A Doppio program egyik fontos célja volt, hogy a fizetéstechnológiai cég fenntarthatósági törekvéseit is támogassa. A greenPOS/green Merchant megoldás bevezetésével ma már kevesebb papír alapú bizonylat kerül a vásárlók kezébe, helyette a mobilbanki applikációban, mobiltárcában, SMS-ben vagy emailben is megkaphatják azt. Hasonlóan a kereskedői bizonylatokhoz, ezek is digitálisan kerülnek archiválásra. Sőt, ma már sokszor nem is kérik ezt a vásárlók, hiszen azzal, hogy meghallják a terminálon a Mastercard egyedi márkadallamát, tudják, hogy sikeres volt a fizetés.

A program az elsődleges célok elérésével sem ér véget, hiszen a Mastercard szerint bőven van még tennivaló Magyarországon a készpénzmentesítés terén. A termináltelepítés tovább folytatódik, de szeretnék aktivizálni az úgynevezett alvó terminálokat is. Emellett tervezik az olyan hagyományosan készpénz uralta területeket is digitalizálni, mint a nagykereskedelmi piacok, vagy éppen az őstermelői szektor. Továbbra is fontos cél a kereskedők támogatása és edukálása, hogy a működésüknek legjobban megfelelő digitális fizetési megoldásokat használják.

Továbbiak
Aldi Studio néven próbálkozik meg az áruházlánc a divattal: a július 18-tól elérhető kollekció tíz nyári terméket – többek között pólókat, papucsokat, sapkákat tartalmaz.
Brand | 2026. július 22.
A helyi jelenléttel a vállalat célja, hogy közvetlenebb kapcsolatot alakítson ki a kínai kereskedőkkel, jobban megértse piaci és üzleti igényeiket.
Brand | 2026. szeptember 15.