Fotó: Mastercard
Brand 2026. szeptember 01

Gyűljenek azok a zöld kilométerek! A Mastercard idén ősszel is elindítja a GoGreener kihívását

A zöldközlekedős program arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy amikor csak lehet, autó helyett más, fenntarthatóbb közlekedési formákat válasszanak.

Idén szeptemberben ismét elindítja a Mastercard a GoGreener kihívást, amely a munkába járási szokások megváltoztatására ösztönöz: a kampány középpontjában továbbra is az autózás kiváltása áll gyaloglással, kerékpározással vagy közösségi közlekedéssel, az idei program azonban egy új szempontot is behoz: azt vizsgálja, mire használhatjuk fel azt az időt és energiát, amelyet a közlekedési szokásaink megváltoztatásával nyerhetünk.

A tavalyi kihívásban 1728-an vettek részt, és közel 420 ezer zöld kilométert gyűjtöttek, ami egy év alatt csaknem kétszeres növekedést jelentett mind a résztvevők számában, mind a megtett távban. A Mastercard az idei fordulót a „Változtass, hogy változhass!” gondolatra építi: a stratégiai üzenet szerint a fenntarthatóbb közlekedés nem feltétlenül újabb lemondás, hanem lehetőség arra, hogy a napi rutin átalakításával más célokra fordítható idő szabaduljon fel.

„A fenntarthatóbb közlekedésről gyakran úgy beszélünk, mintha elsősorban lemondást kérnénk az emberektől. A GoGreener program üzenete ennek éppen az ellenkezője: egy kisebb változtatás a napi rutinunkban valami értékeset adhat vissza – időt mozgásra, olvasásra, tanulásra vagy egyszerűen saját magunkra. Ha pedig sokan teszünk hasonló apró lépéseket, azok együttesen egészségesebb szokásokhoz és fenntarthatóbb közösségekhez is hozzájárulhatnak. A GoGreener kezdeményezésünkkel azt szeretnénk megmutatni, hogy az egyszerű, hétköznapi döntések az egyén és a közösség számára is értéket teremthetnek” – mondta Márkus Gergely, a Mastercard country managere.

Az idei program új eszköze a gogreener.hu oldalon elérhető „Cél Tracker” funkció, amely a kilométergyűjtést személyes célokkal egészíti ki. A résztvevők továbbra is rögzíthetik, hány kilométert tettek meg autó helyett fenntartható módon, emellett pedig megadhatják azt is, milyen saját célt szeretnének elérni, és mennyi időt fordítottak rá.

A szeptember 1. és 30. között zajló vállalati kihíváshoz meghívásos alapon bankok, médiavállalatok és a Mastercard ügynökségi partnerei csatlakoznak. A munkatársak közösen gyűjtik a zöld kilométereket, miközben saját vállalásaikat is teljesítik. A kampány ugyanakkor szélesebb közönség előtt is nyitott: magánszemélyek a Mastercard és az együttműködő influenszerek közösségimédia-felületein keresztül kapcsolódhatnak be aktivitásokba és nyereményjátékokba.

via TradeMagazin

Továbbiak
Több mint ötven évvel azután, hogy Billie Jean King egy kék velúr adidas cipőben győzte le Bobby Riggst az 1973-as mérkőzésen, a márka újra piacra dobja az ikonikus modellt.
Brand | 2026. augusztus 26.
Június 20-án immerzív vetítésekkel, digitális tárlazvezetésekkel és gasztronómiai élményekkel várja érdeklődőket a márka.
Brand | 2026. június 15.