Fotó: Totalcar Facebook-oldala
Előbbi márka esetében botrányba fulladt a lépés, sőt, még a marketinges vezető is távozott. Meglátjuk mi történik a Bentley-vel a Torcal névre keresztelt autó piacra dobása után.
A Bentley eddig a nagy, erős motorok, a kézzel készített luxus és a visszafogott elegancia világát jelentette, most azonban elérkezett az a pont, amikor a brit márka is villanymotorokra vált: az első elektromos modelljük, a Torcal akár 888 lóerővel és 600 kilométeres hatótávval érkezik. A Totalcar beszámolója szerint a Torcal formája robusztus, szögletes SUV, amely szorosan követi a márka jelenlegi dizájnnyelvét, sőt, egy hatalmas, megvilágított hűtőmaszkot is raktak az autó elejére, ezt egészítik ki a keskeny LED-fényszórók és visszafogott felületek. Méreteivel így is feltűnő lesz, de a készítők szerint igyekeztek megőrizni azt az eleganciát, amely a Bentley korábbi modelljeit jellemzi.
Miközben az elektromos autók jelentős része futurisztikus műszerfalakkal próbálja érzékeltetni a fejlődésüket, a Torcal utastere mondhatjuk azt, hogy kifejezetten konzervatív: bőr, fa, fém és karbon veszi körül az utasokat, a hangulat pedig inkább egy luxusszállodára emlékeztet. A Bentley ezzel a tőlük megszokott ügyfélélményt próbálja átmenteni az elektromos korszakba. A technológia közben a Volkswagen-csoporton belül már ismert receptet követi: a Torcal a Porsche Cayenne Electrichez hasonlóan a PPE platformra épül. A 113 kWh-s akkumulátor WLTP szerint 600 kilométeres hatótávot kínál, a maximális töltési teljesítmény pedig 400 kW. A légrugózás, az adaptív lengéscsillapítók és az összkerékkormányzás szintén az alapfelszereltség része, utóbbi pedig 11,1 méteres fordulókört biztosít a hatalmas SUV-nak.
A legerősebb Bentley, amely rendszámot kap
A villanyhajtás a teljesítmény terén is új fejezetet nyit. A Core változat 821 lóerőt és 1194 Nm nyomatékot produkál, a sportosabb S pedig 888 lóerőt és 1350 Nm-t. Az előbbi 3,4, az utóbbi mindössze 2,9 másodperc alatt gyorsul százra. Végsebességük 250, illetve 260 km/h. A Bentley ráadásul egy érdekes funkciót is hozzácsap az elektromos autóhoz: a gyártó külön energiát fordított arra, hogy a Torcal az elektromos hajtás mellett a márka V8-as motorjainak jellegzetes hangzását is imitálja. A személyre szabhatóság természetesen maradt: 15-féle bőrszín, hatféle merinó gyapjú és hatféle faburkolat közül lehet választani, a felnik pedig 21 vagy 22 colos méretben készülhetnek. Az árat a Bentley egyelőre nem közölte, de a konfigurációs lehetőségekből már látszik, hogy a Torcal esetében az alapár várhatóan csak a belépőpontot jelenti majd.
A Ferrarit szétszedték miatta
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, nem aratott osztatlan sikert a Ferrari Luce névre keresztelt első teljesen elektromos autója, aminek májusi bemutatása után rögtön másnap 8 százalékot esett vissza a cég a tőzsdén.Az igencsak borsos 550 ezer euróba kerülő autó körüli viták ezután a cégen belülre is megérkeztek: június végén jelentette be a Ferrari, hogy távozik a vállalat marketing- és kereskedelmi vezetője. Enrico Galliera 16 év után hagyja el a legendás olasz sportautó-gyártót, utódja pedig júliustól Massimiliano Di Silvestre, a BMW Italy korábbi vezetője lesz. A Ferrari akkori közleménye szerint Galliera „új fejezetet kíván nyitni szakmai pályafutásában”, döntését pedig már korábban megosztotta a vállalattal. A cég egyébként nem hozta összefüggésbe a távozást a Luce bemutatójával, és külön nem említette az akörüli körüli negatív visszhangot sem.
A számok alapján azonban a Luce mégsem volt akkora bukás: az első 500 autót nyolc hét alatt értékesítették, ez a mennyiség pedig csak az idei évre volt betervezve a gyártósoron, tehát aki még idén vásárol belőle, már csak jövőre kaphatja meg. Az 550 ezer eurós 200 millió forint alapárú modellből 2030-ig mintegy 2500 példányt terveznek eladni, ami a teljes Ferrari értékesíti mennyiség mindössze öt százalékát jelenti. A Luce egyébként elsősorban Kínában teljesít jól, ezenkívül az amerikai techcégek vezetői közül is vannak, akik vásároltak már maguknak.